Kurz: Ausztria a biztonság kérdésére összpontosít az EU-elnökség során

Ausztria az Európai Unió soros elnöksége alatt a biztonság kérdésére, az európai állampolgárok jólétének növelésére és a tagállamok közötti együttműködés javítására koncentrál majd – mondta az osztrák kancellár a visegrádi országok (V4) miniszterelnökeivel közösen tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Sebastian Kurz osztrák kancellár a V4+Ausztria csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatón a Várkert Bazárban 2018. június 21-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Sebastian Kurz osztrák kancellár a V4+Ausztria csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatón a Várkert Bazárban 2018. június 21-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

    Sebastian Kurz a V4 és Ausztria csúcstalálkozója után kiemelte, védelmező Európát szeretnének létrehozni, ezért elsősorban a biztonság- és védelempolitikára fókuszálnak majd, különös tekintettel az illegális migráció ellen folytatott harcra.
    Azt szeretnék, hogy ne az illegális bevándorlók elosztásáról szóló vita álljon a középpontban, hanem a külső határok közös védelmére koncentráljanak – mondta.
    Ha sikerül megvédeni a külső határokat, akkor magától értetődő maradhat “a belső határok nélküli Európa” – jegyezte meg.
    Elmondta azt is, hogy az uniós határvédelmi ügynökség, a Frontex megerősítését tűzte ki célul; fel kell hatalmazni a szervezetet arra is, hogy felléphessen az embercsempészek ellen és “harmadik országokban” is kifejthesse tevékenységét annak érdekében, hogy “a hajók el se induljanak” – közölte a kancellár.
    Hozzátette, ezzel egyidejűleg helyben kell segíteni azoknak, akik valóban szenvednek, nőknek, gyerekeknek, időseknek, betegeknek.
    Egy védelmező Európa biztosítja azt is, hogy az európaiak jóléte nemcsak megmarad, hanem növekszik. Ennek érdekében kiemelt figyelmet fordítanak majd a versenyképesség növelésére, a digitális átállásra és a szociális biztonságra is – mondta Sebastian Kurz.
    Emellett támogatják majd a nyugat-balkáni országok felvételi folyamatát az Európai Unióba – tette hozzá.
    Azt hangoztatta, hogy meg kell találni az Európai Unióban az együttműködésnek egy jobb formáját, tartalmi véleménykülönbségek ellenére is tisztelettel kell beszélni egymással, és nem szabad az országokat különböző osztályokba sorolni.

Forrás:MTI

 

 

Comments are closed.