Kurucz Éva: a kabinet a bankok elszámoltatására készül, akkor is, ha a bankszövetségnek nem tetszik

A kormány a bankok elszámoltatására készül, még akkor is, ha ez a bankszövetségnek nem tetszik – közölte a kormányszóvivő kedden az MTI-vel. Kurucz Éva közleményében arról is tájékoztatott, hogy a kabinet felül fogja vizsgálni a reklámadót.

    A Magyar Bankszövetség kedden ismét tiltakozott “a piaci szabályokat felrúgó”, utólagos jogszabályalkotások és a szektor tisztességtelenné minősítése ellen.
    A kormányszóvivő az MTI-hez eljuttatott reagálásában azt írta: a kabinet a választás után sem tervez mást, mint eddig, arra készül, hogy végrehajtja a bankok elszámoltatását, még akkor is, ha ez a bankszövetségnek nem tetszik.
    Kurucz Éva emlékeztetett: az Országgyűlés szerdán szavaz az elszámolási törvényről, amelynek eredményeként 25-30 százalékkal csökkenhetnek a törlesztőrészletek.
    A kormány továbbá arra készül, hogy folytatja a rezsicsökkentést: októbertől további 3,3 százalékkal csökkenti a távhő árát, és rövidesen dönt a “rezsiholding” létrehozásáról – közölte a szóvivő.
    Közleményét azzal zárta, hogy mindezek mellett a kabinet továbbra is fontosnak tartja, hogy minden gazdasági szereplő kivegye részét a közteherviselésből, ennek megfelelően a reklámadót is felül fogja vizsgálni. Forrás:MTI