Kunhalmi: javított 2010-es eredményén a fővárosi MSZP

A fővárosi MSZP elnökének értékelése szerint pártja javított 2010-es eredményén a mostani önkormányzati választáson.

Kunhalmi Ágnes vasárnap késő este az MSZP-székházban tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: “a 2010-es eredményeket megugrottuk, jobban szerepeltünk, az MSZP-sek nemcsak megőrizték a helyüket, de még javítani is tudtak rajta, és még két önkormányzatban is sikeresen szerepeltünk, és elhódítottuk a polgármesteri széket”.

A politikus megköszönte Bokros Lajosnak, a Modern Magyarország Mozgalom főpolgármester-jelöltjének a tisztes helytállást. Mint mondta, az eredménye önmagáért beszél.

Az MSZP budapesti elnöke szerint az alacsony részvételnek több oka is volt. Ezek közé sorolta azt, hogy az országban az emberek elfordultak a politikától. További okként jelölte meg a korábban módosított, a budapesti választási rendszert jelentősen megváltoztató törvényt, a koordinált, vagyis egyes kerületekben közös, a többiben külön ellenzéki indulást. Szerinte az is probléma volt, hogy nem volt baloldali főpolgármester-jelölt.

Kunhalmi Ágnes úgy értékelte, az eredmény bebizonyította, hogy erős, baloldali alternatívára szükség van nemcsak Budapesten, hanem az egész országban.

Az eredmények közül kiemelte a XIII. kerületben újraválasztott Tóth Józsefét. Mint mondta, abban a kerületben az összes, 15 egyéni körzetben győztek a szocialisták. Ismertetése szerint a XIX. kerületben Gajda Péter javítani tudott eredményén, többsége van a képviselő-testületben. Kiemelte még a XX. kerületben ismét győztes Szabados Ákost, a XIV. kerületet megnyerő Karácsony Gergelyt, illetve a XV. kerületben győztes Hajdu Lászlót.

Kunhalmi Ágnes beszámolt arról, hogy a Fővárosi Közgyűlésben hattagú lesz az MSZP-frakció, tagjai: Tóth József, Gajda Péter, Szabados Ákos mellett a listáról bekerülő Horváth Csaba II. kerületi, Trippon Norbert IV. kerületi, Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármesterjelölt.

Úgy fogalmazott, hogy a frakció erős érdekképviseletre, konstruktív ellenzéki szerepre készül.

Mint mondta, az elmúlt időszak “permanens kampány volt”, amely nem tette lehetővé, hogy megnézzék, hogyan alakult a baloldal sorsa Magyarországon, Budapesten.

Kunhalmi Ágnes gratulált minden győztes polgármesternek és Tarlós István főpolgármesternek is.