Kunhalmi: figyelemelterelés a kilenc évfolyamos általános iskola

Az MSZP szerint a kilenc évfolyamos általános iskola ismételt napirendre tűzésével a kormány a szakgimnáziumi érettségi botrányról akarja a figyelmet elterelni.     

    Kunhalmi Ágnes szocialista országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: az oktatásirányítás mulasztott, mert nem mondta meg időben, hogy milyen kimeneti követelményeket várnak el a szakgimnáziumi érettségizőktől. Ugyan 2011-ben jelezték, hogy lesz egy ötödik komplex tárgy, amiből kötelező lesz vizsgát tenni, és 2013-ban megszülettek a kerettantervek is, de azt, hogy mit tartalmaz a vizsga, mit kérnek számon, elfelejtették közölni – fogalmazott.
    Kitért arra, hogy az alapjogi biztos és az oktatási jogok biztosa is aggodalmát fejezte ki emiatt. Kunhalmi Ágnes szerint ha az érettségit nem tudják normálisan letenni, az veszélyeztetheti továbbtanulási esélyeiket, s több mint 30 ezer szakgimnazista jövőjét teheti “taccsra”.
    Az, hogy a kilenc évfolyamos általános iskolát ismét “bevetette” a kormány, figyelemelterelés az érettségi botrányról és a rossz oktatási rendszerükről – értékelte Kunhalmi Ágnes, aki szerint amíg 16 éves korig tart a tankötelezettség, megtanulhatatlan a nemzeti alaptanterv, uniformizálás és központosítás, egyentankönyvrendszer van, addig a kilenc évfolyamos általános iskola “gumicsont”, amin lehet rágódni.
    Hozzátette: a kilenc évfolyamos általános iskolának akkor van értelme, ha az alsó tagozatot hosszabbítják meg, de ennek is akkor, ha a tankötelezettség nem 16 év.
    A képviselőt kérdezték a paksi bővítés brüsszeli jóváhagyásáról. Kunhalmi Ágnes azt mondta: az MSZP továbbra is azon az állásponton van, hogy Paks 2 nagyon drága és felesleges beruházás, amely nagyon hosszú időre eladósítja Magyarországot. Indokolatlan és drága hitelfelvételre kötelez, és indokolatlanul elköteleződünk Oroszország irányába – mondta, megjegyezve: az MSZP nagy problémát lát a titkos szerződésekkel kapcsolatban is, ami korrupciós kockázatokat is felvet. Azt mondta, pártja támogatja az LMP kezdeményezését a népszavazás ügyében.  
    A hétvégi DK-kongresszuson elhangzottakról azt mondta: az MSZP és Botka László miniszterelnök-jelölt álláspontja világos, olyan választójogi törvénynél, amit a Fidesz “kreált”, egy fideszes jelölttel szemben csak egy ellenzéki jelöltnek van esélye.
    Szerinte minden szavazó abban érdekelt, hogy le tudják váltani a Fidesz-kormányt, és Botka László a győzelem forgatókönyvét vázolta fel a pártoknak és a magyar embereknek. Mint mondta, egyetért Botka Lászlóval, a kormányváltás egyik komoly feltétele a közös program mellett a közös lista.

Forrás:MTI