Különböző módon próbálnak alkalmazkodni a vállalkozók a helyzethez

A legkülönfélébb ötletekkel próbálnak meg a vállalkozók alkalmazkodni a járvány körülményeihez, köztük nem egy olyan is lehet, amely a kilábalás után is fennmaradó üzleti modellé válhat, persze sok cégnek az egyetlen lehetősége a folytatáshoz, az átmeneti kivárás.

    Valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy lehet borkostolót tartani interneten. A járvány hatására viszont egy borászat éppen ilyen ötlettel állt elő. A borokat házhoz szállítják, míg az interneten egy adott időpontban a borászok elmondják az érdeklődőknek, hogy mit is kell tudni az adott borról.
Pécsen a vásártér, vásárcsarnok és piacok több értékesítője vállalta, hogy előzetes egyeztetés mellett házhoz szállítja a megrendelt termékeket – közölte a baranyai megyeszékhely önkormányzata kedden.
A városban korábban a polgármester döntése nyomán bezártak az árusító létesítmények, a mostani intézkedés annak érdekében történt, hogy “a pécsiek hozzájussanak a helyi termelők és árusok termékeihez, és utóbbiak is plusz értékesítési felülethez jussanak” – írták. Annak érdekében, hogy az árusok és termelők biztonságosan tudják eljuttatni termékeiket a pécsiek otthonaiba, a szolgáltatás megkezdéséhez Pécs önkormányzata maszkkal és gumikesztyűvel látja el őket – tették hozzá.     Szerdától újra megnyitják a 18-án bezárt piacot Pásztón, az új szabályozás többek között tartalmazza, hogy csak 65 év alattiak árusíthatnak – tájékoztatta az MTI-t a Nógrád megyei város polgármestere. Farkas Attila elmondta: a járvány idején tojást, zöldséget, gyümölcsöt, mézet, feldolgozott füstölt húsárukat, tejtermékeket, palántákat, vetőmagot és élő virágokat árulhatnak ott Pásztó 40 kilométeres körzetében termelő és lakó gazdák. Az eladóknak kötelező a szájmaszk és gumikesztyű viselete (ezekről az árusító köteles gondoskodni), a vásárlóknak ajánlott a védőeszközök használata. Az árusítók és segítőik csak 65 év alattiak lehetnek.
A kivárásban látják a továbblépés első feltételét a BorgWarner turbófeltöltőket készítő oroszlányi gyárában, amely jelenleg csökkentett szinten működik. Április 6-ától, hétfőtől két hétre leáll az üzem és az 1100 dolgozót szabadságra küldik – közölte az MTI-vel a vállalat HR igazgatója. Karaszek Szabolcs elmondta, bíznak a gyártás mielőbbi újraindulásában. A vevői igények alapján átmenetileg elképzelhetőnek tartják a négynapos munkahétre való áttérést.
A Baranya megyei Komlón járműalkatrészek gyártásával foglalkozó osztrák tulajdonú Polytec Komló Kft. hétfőn jelentette be, hogy a munkavállalók egészségének védelme és a gazdasági károk mérséklése érdekében beszünteti a termelést. A cég által előzetesen április 14-ig tervezett leállást követően az első héten fizetett szabadságot vehetnek igénybe a munkatársak, majd az azt követő időszakra állásidőt fizet mintegy 200 dolgozójának a társaság. A legutolsó nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 2018-ban 2,6 milliárdos árbevételt és csaknem 300 millió forintos nyereséget elérő vállalat egyetlen munkavállalójától sem válik meg.
A Rossmann drogéria és parfüméria hálózat módosítja boltjainak a veszélyhelyzet idejére korábban bevezetett  nyitvatartási idejét. A cég kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a továbbiakban minden üzletük – a bevásárlóközpontokban találhatóak kivételével – fél órával korábban, 7:30-kor nyit ki, és 15 óra után is nyitva lesz. Ezzel hosszabb idő áll rendelkezésére a 65 év alatti vásárlóknak, akik 7:30 és 9:00 óra között, valamint 12 óra után kereshetik fel a Rossmann boltjait. A Rossmann Magyarország Kft. országos hálózata több mint 200 boltból áll.

Forrás:MTI