Közel dupla profit a Raiffeisennél

Történetének eddigi legjobb eredményét érte el a Raiffeisen Bank. A nem teljesítő hitelek aránya rekord alacsony, mindössze 8%-os. A következő időszakban a fókusz elsősorban a lakossági hitelezésen lesz – mind a lakáshitel, mind pedig a személyi kölcsönök folyósítása már 2017-ben jelentősen növekedett. A bank vállalati és KKV hitelállománya is a piacnál erőteljesebben nőtt. Az ügyfelek még az idén új, kényelmes digitális szolgáltatásokkal találkozhatnak.

Fotó: Juhász Melinda

 

Számos jó hírünk van, melyek közül az első, hogy 28,5 milliárd forintnyi adózás utáni eredménnyel zártuk a tavalyi évet. Ez a bank történetében idáig a legmagasabb – mondta Zolnai György, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója mai budapesti sajtótájékoztatóján. A nem teljesítő hitelek aránya öt év alatt hatodára csökkent. Nagyon jó eredmény, hogy a bank működési bevétele az alacsony kamatkörnyezet ellenére jelentősen növekedni tudott – tette hozzá.

 

A következő időszakban a Raiffeisen jelentős erőforrásokat fordít a digitális szolgáltatások erősítésére, ennek eredménye várhatóan már az idén látható lesz. Az ügyfelek például megújult mobilalkalmazáson keresztül intézhetik napi pénzügyeiket. A digitális fejlesztések az RBI csoportba tartozó 14 országgal közösen folynak, részben fintech cégek bevonásával.

 

A lakossági hitelezés dinamikusan fejlődik, a személyi kölcsön esetében a folyósított volumen megduplázódott, a lakáshitelek esetén is jelentős, 85% feletti a növekedés. A terület 2018-ban is erősen fókuszban lesz, idén duplázást tervez a Raiffeisen – jelezte Ralf Cymanek, a bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.

 

Növekedett az ügyfelek fizetőképessége, a lakáshitelek esetében az átlagosan felvett hitelösszeg meghaladta a 9 millió forintot, míg a személyi kölcsönöknél közel 40%-kal nőtt, megközelítve a 1,5 millió forintot. Nagyon népszerűek a fix törlesztőrészletet kínáló konstrukciók, a folyósított lakáshitelek immáron harmada Fogyasztóbarát Lakáshitel, emellett az 5, illetve 10 évre fixált kamatozású hitelek aránya elérte a 83%-ot. Sokan keresik a CSOK-ot, az érdeklődők fele hitelt is igényelt.

 

A vállalati és pénzügyi intézményi szektor továbbra is kulcsfontosságú területe a Raiffeisen Banknak, mondta Kementzey Ferenc, a Raiffeisen vállalati és befektetési banki területekért felelős vezérigazgató-helyettese. A piacnál gyorsabban nőtt 2017-ben a pénzintézet vállalati és a KKV hitelállománya, az MNB piaci hitelprogramjában tett vállalások sikeresen teljesültek. Hangsúlyozta: két dolog történik most párhuzamosan, egy növekvő gazdaság és egy növekvő igény párosul egy jelentős banki hitelezési hajlandósággal – ez egy minden fél számára győztes helyzet. Jó időszak ez most a vállalati ügyfeleknek, mint ahogy jó időszaka van a hazai gazdaságnak is.

 

A kiváló ügyfélkapcsolatok megőrzése, és a hitelezési aktivitás növelése érdekében tavaly a bank átgondolta a KKV szektor részére nyújtott kiszolgálási modelljét.  A Raiffeisen – az EXIM Bank egyik legnagyobb partnereként – a piacvezetők között van az exportfinanszírozás területén.

 

A bank elemzőinek véleménye szerint továbbra is 4% körüli GDP-növekedési ütem várható Magyarországon. A bővülés fő hajtóereje a fogyasztás és a beruházási volumen növekedése. Dacára a gyors bérnövekedésnek, mindössze 2,5% körüli infláció várható. Az ingatlanpiaci fellendülés továbbra is folytatódik. A forint árfolyamát tekintve nem várható a 310-315 HUF/EUR sávtól való lényeges eltérés, a hazai fizetőeszköz stabil marad. Kamatemelésre az euró-zónában 2019-től lehet számítani, az elemzői álláspont szerint ez hazánkban is érvényesül majd.