Közel dupla forgalom mellett esett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1284,63 ponttal, 6,58 százalékkal csökkent az elmúlt héten, és 18 247,17 ponton zárt pénteken.

    A BÉT részvénypiaci forgalma 93,27 milliárd forintot tett ki az előző hét 53,44 milliárd forintos forgalma után. A vezető részvények ára vagy drasztikusan esett, vagy pedig minimálisan ugyan, de pozitívban zárt.     Hétfőn a nemzetközi tőzsdékhez képest felülteljesített a magyar piac, sikerült megközelítenie az előző hét csütörtökén mért maximumokat.     Kedden kitartott még a hétfői jó hangulat a BÉT-en, ez elsősorban a Richter árfolyamán volt érezhető.     Szerdán a nemzetközi tőzsdéken pozitív volt a hangulat, a magyar piacot azonban beárnyékolta a devizaadósok esetleges újabb megsegítésével kapcsolatos újabb hír.     Csütörtökön tovább esett a BUX, ennek oka elsősorban ismét az OTP volt, a nyári szezonhoz képest jelentős forgalomból csaknem 21 milliárdot a bank papírjai tettek ki. A befektetők a jelek szerint komolyan megijedtek attól, hogy a devizahiteleseket megsegítő újabb kormányzati intézkedések terheinek egy részét ismét a bankoknak kellene viselniük.     Pénteken a BÉT rövid időre szüneteltette az OTP-részvények kereskedését, a 4200 forinton, 9 százalékot meghaladó eséssel záró bankpapír napi minimuma 3950 forint volt. A nap folyamán tette közzé a bank, hogy Csányi Sándor elnök-vezérigazgató jelentős mennyiségű OTP-részvényt adott el, ezt a hírt elemzők összekapcsolták a részvény árának zuhanásával.     A következő hétről a CIB elemzői úgy vélik, az MNB keddi kamatmeghatározó ülése várhatóan nem okoz meglepetést. A piaci konszenzus szerint júliusban a monetáris tanács újabb 25 bázisponttal, 4 százalékra mérsékelheti az irányadó kamatot, és várhatóan a döntés mögötti megfontolások sem változnak.     A vezető részvények közül az OTP 16,75 százalékkal esett az elmúlt héten, 4200 forinton zárt pénteken.     A Magyar Telekom papírjainak értéke 3,98 százalékkal, 314 forintra esett.     A Mol árfolyama 2,72 százalékos csökkent 16 270 forinton fejezte be a hetet.     A gyógyszergyártók közül a Richter 0,38 százalékkal 3700 forintra erősödött, az Egisnek pedig 0,14 százalékkal 21 915 forintra emelkedett az árfolyama.     A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX értéke 1,67 százalékkal, 17,41 ponttal 1023,14 pontra esett az elmúlt héten.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*