Kovács Zoltán: minden eszköz a rendelkezésre áll az ünnep biztonságos megrendezéséhez

Minden eszköz, képesség és tudás a rendelkezésre áll az államalapítás ünnepének biztonságos, mindenki megelégedésére történő megrendezéséhez kedden Budapesten – közölte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn Sopronban sajtótájékoztatón.

    Elmondta, hogy az operatív törzs kedden egész nap ülésezik. Az operatív törzs valós idejű adatokkal fog dolgozni, percre pontos információkkal. Bármilyen beavatkozásra lesz szükség, azt azonnal megteszik – hangoztatta.
    Kitért arra is, hogy az állami ünnepségsorozat hagyományosan a zászlófelvonással kezdődik a Kossuth téren, majd Benkő Tibor honvédelmi miniszter mond köszöntőt. Ezt követően Áder János köztársasági elnök mondja el ünnepi gondolatait.
    Augusztus 20-án több mint 130 tisztjelöltet avatnak. A program folytatásaként a Magyar Honvédség 50 perces légi és vízi bemutatót tart a Dunán, ahol olyan eszközöket is lehet majd látni, amelyek a haderőreform irányáról tesznek tanúbizonyságot.
    Az ünnepi szentmise és Szent Jobb körmenet ezúttal is szerves részét képezi az állami megemlékezésnek – mondta Kovács Zoltán.
    Hozzátette, hogy a tűzijáték este kilenc órakor kezdődik és mintegy fél óra hosszú lesz. Jelenlegi ismereteink szerint a tűzijáték megtartását semmi nem veszélyezteti – mondta.
    Az államtitkár beszélt arról is, hogy az augusztus 20-val kapcsolatos programok már másfél napja zajlanak a fővárosban, eddig több tízezer ember vett részt rajtuk, ide értve a Magyar Ízek Utcája elnevezésű rendezvényt a budai Várban.

Forrás: MTI