Köszönet-koncert hangzott el a Nemzeti Népegészségügyi Központban

A Nemzeti Filharmonikusok muzsikusai adtak Köszönet-koncertet a magyar egészségügy napja alkalmából kedden a Nemzeti Népegészségügyi Központban Budapesten.

    Idén egy különleges időszak lezárásaként ünnepeljük az egészségügyben dolgozókat a Semmelweis-nap alkalmából – mondta Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a koncertet megelőző beszédében.
    Kiemelte, hogy Magyarország győzött a járvány felett, és ebben az egészségügyi dolgozóknak van elsődleges szerepe. Hozzátette: szép hagyomány ilyenkor megállni egy pillanatra, és köszönetet mondani nekik, ezt teszik a kultúra képviselői is.
    Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Semmelweis-napot 28 éve ünneplik július 1-jén.
    Úgy fogalmazott, hogy az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók mellett a kulturális élet szereplői is kivették a részüket abból, hogy az ország  lakossága a lehető legjobb lélekkel tudta átvészelni a koronavírus-járvány időszakát és fegyelemmel követte az utasításokat.
    A kulturális élet szereplőinek a legfontosabb feladata az egymásra odafigyelés üzenetének közvetítése – hangsúlyozta.
    A magyar egészségügy napja alkalmából kedden Budapest mellett több városban is tartottak Köszönet-koncerteket, amelyek a Térzene program keretében valósultak meg.  A program a klasszikus zene népszerűsítésére, 2019. október 1-jén, a zene világnapján indult el.

Forrás:MTI