Koronavírus – Az Egyesült Államokban feltételezhetően újabb fertőzéses esetet vizsgálnak

Az Egyesült Államokban újabb feltételezett koronavírusos fertőzéses esetet vizsgálnak – közölte az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) csütörtökön késő este.

    A betegséget Texasból jelentették, a helyi orvoscsapat még vizsgálja az érintettet, aki a kínai Vuhanból érkezett vissza az Egyesült Államokba.
    A kelet-texasi Brazos megye egészségügyi hatóságai közleményben tudatták: “az orvosok rögtön azonosították a páciensnél jelentkező tüneteket, és arra a következtetésre jutottak, hogy a férfi vélhetően koronavírussal fertőzött”.
    Az illetőt azonnal karanténba helyezték, és tartanak a gyanút igazoló vizsgálatok.
    Az Egyesült Államokban kedden diagnosztizálták az első, új típusú koronavírusos tüdőgyulladást. A páciens egy harmincas éveiben járó amerikai férfi, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra. Az északnyugati Washington államban lévő Seattle városától mintegy 30 kilométernyire északra fekvő Everett kórházában ápolják. Az orvosok szerint állapota kielégítő, de állandó megfigyelés alatt tartják.
    A férfi a múlt héten, még az egyes amerikai repülőtereken bevezetett orvosi ellenőrzések előtt érkezett vissza a kínai Vuhan városából, ahol a járványszerű megbetegedés kitört.
    Az Egyesült Államok több nagyvárosában – New Yorkban, Atlantában, Los Angelesben, San Franciscóban, Chicagóban – bevezették a Vuhanból érkezők szigorú repülőtéri egészségügyi szűrését. De már elkezdték az általában Kínából beutazók alapos vizsgálatát is.

Forrás:MTI