Könyvhét-Történelmi regényt mutattak be Esztergom ostromáról

az ersek_konyvAz érsek vitéze címmel mutatták be csütörtökön Esztergomban Borz Tamás történész könyvét, mely egy kevéssé ismert, de valóságos személy nézőpontjából mutatja be Esztergom 1543-as török ostromának történetét.

    Pásztó András, a könyv lektora az MTI-nek elmondta, a 280 oldalas művet elolvasva egyidejűleg lehetünk jelen az Esztergomot védő Horváth Bertalan falujában, az ostromlott várban, valamint Pozsonyban, ahová Habsburg Ferdinánd király száműzte az érseket, valamint a Szulejmán szultán vezette, hatalmas sereggel érkező 1543. évi török hadjárat főbb állomásain.
    A kötet szerzője történész végzettségéhez hűen hiteles képet az ostromról, a védők túlerővel szembeni helytállásáról. Ami biztosan tudható, hogy megtörtént, azt nem változtatta meg, csupán a történet néhány szálát egészítette ki. Munkája hiánypótló, szépirodalmi mű eddig Esztergom török kori ostromával nem foglalkozott – tette hozzá a lektor.
    A kötet szerzője, Borz Tamás az MTI-nek elmondta, a regényben ábrázolt, valóban létezett alakkal egy történeti munkában találkozott először. Könyvének megírásában az is segítette, hogy a valós csatajelenet jelenlegi munkahelyétől, a Dzsámi Múzeumtól néhány méterre zajlott.
    “Horváth Bertalan érseki vitéz bár nem volt nagy hírű várkapitány, mégis véghezvitte, amit egy ember megtehetett az adott helyzetben. Bár 1543-ban Esztergom elesett, a magyarok a környéken maradtak. Ha ők akkor nem tartanak ki, ma mi nem lehetnénk itt” – fogalmazott Borz Tamás.
    Szulejmán 1543-ban Esztergomon keresztül akart eljutni Bécsbe. Esztergom védői alig több, mint kétheti ostrom után kénytelenek voltak elfogadni a szultán szabad elvonulást engedő ajánlatát és átadták a várat.
    Bár Esztergom elesett, akkora veszteségeket okozott az ostromlóknak az európai, nemzetközi védősereg, hogy a törökök Esztergom után délre fordultak és így Bécs ismét megmenekült egy ostromtól.
    A könyvet az esztergomi Laskai Osvát Antikvárium adta ki a 87. Ünnepi Könyvhét alkalmából.

Forrás:MTI