Komonyi Zsuzsi: „A nőknek szerintem kényeztetni kell a férjüket.”

A gyönyörű énekesnő szavait hallgatva megerősödünk abban, hogy az életben olyan dolgok is megvalósulnak, amelyek még a legszebb álmainkon is túlmutatnak. Zsuzsi, aki az egykori UFO együttesből is ismerős lehet, megelégedett, sugárzik a boldogságtól, és mindezt hamarosan új dalaiban is hallhatjuk.

Egy nemzetközi gyermek szépségverseny magyar döntőjének győzteseként állhatott először a színpadon, pár évre rá pedig a Miss World Hungary szépségverseny dobogósa lett. Ezután évekig a Dáridóban lépett fel énekesként, és ezzel egyidőben, a 90-es évek egyik nagysikerű együttesének, az UFO-nak volt oszlopos tagja. Majd színdarabok, tévésorozat-szereplés következett, de televíziós műsorvezetőként is dolgozott. Mindeközben végig énekelt, a végzettsége szerint óvodapedagógus Komonyi Zsuzsi.

“Minden olyan dolgot, amit szerettem volna, kipróbálhattam, és szépen lemorzsolódtak azok, amik nem álltak közel hozzám, vagy nem sikerült annyira beleásnom magam. Végül maradt az éneklés.”

Zsuzsi 2012-ben megházasodott, másfél éve pedig megszülte első gyermeküket, Kolost. Az anyaság és a visszavonulás láthatóan jót tett neki, most teljesedett ki igazán. A sokféle szereplési lehetőség közül az éneklés mellett döntött, és nagyon lelkesen beszélt arról a csapatról, akikkel már készítik önálló albumát. Zsuzsi korábban legtöbbször ismert táncdalokat énekelt, ezen szeretne most változtatni. “Saját szerzemény, ami nekem íródott, nem igazán volt eddig az életemben. Jó lenne, ha az emberek tudnának ezután azonosítani engem egy igazi Komonyi Zsuzsi dallal.”

Az biztos, hogy férjével nagyon egymásra találtak, mert mindketten a hagyományos, nagycsaládos értékrendet képviselik. Szeret feleség lenni: “Én a nőies oldalról próbálom megközelíteni az egész létemet. A nőknek szerintem kényeztetni kell a férjüket.”

Minden mondatából boldogság sugárzik: “Azért is imádom a férjemet, mert mellette abszolút lehetek nő. Szerintem minden kislány erről álmodik, hogy majd egyszer, ha felnő, megtalálja a hercegét, és férjhez megy, gyermeke születik… Én azok közé a szerencsések közé tartozom, akiknek ez megadatott. Hiszek a sírig tartó szerelemben! Azt gondolom, ez nekünk is sikerülni fog.”