Kockázat nélkül nem lehet az élvonalban lenni-25 éves a világhírű KÜRT Zrt., Magyarország egyetlen informatikai brandje

A KÜRT Zrt. immár 25 éve van jelen a hazai és nemzetközi informatikai piacon. A cég első éves, 6 milliós árbevétele hat sajátgyártású lemezcsomag-mosógép eladásából származott, a vevő nem más volt, mint a Vörös Hadsereg. A vállalat azóta számos országgal épített ki üzleti kapcsolatokat, világhírű adatmentési technológiáját először a vietnámi kormány vásárolta meg 7 évvel ezelőtt. 2003-ban multivá vált: németországi leányvállalatot alapított, megnyitva első külföldi adatmentési irodáját. A csoport az előző évhez képest 2013-ban növelni tudta árbevételét, amely 1,529 milliárd forint volt, üzemi eredménye meghaladta a 100 millió forintot. Néhány éven belül, 3-5 év múlva az árbevételük 30%-át exportból szeretnék elérni.

A KÜRT ma mindent ment, ami nem papír, és az információmenedzsment piac valamennyi területét lefedi; organikus fejlődés eredményeként etikus hackereket képez, megoldást ad a Big Data problémára, kiépítette saját, nagybiztonságú felhő infrastruktúráját, részt vesz nemzetbiztonsági ajánlások kidolgozásában. Adatmentési technológiája 2014-ben hungarikum lett. A jövő nem képzelhető el nélkülük…