Kiss Norbival a címlapon megjelent a Rally Café Autósport Magazin júniusi száma

NévtelenA kamion-Eb nyitányán Kiss Norbi és az Oxxo Racing volt a mérce. Exkluzív blogjában Norbi elmeséli, hogyan tudott két futamot is megnyerni műszaki hibája és defektje ellenére.

Kiss Pál Tamás erőn felül teljesített az AutoGP monzai hétvégéjén és a blogjából azt is megtudhatjuk, miért lehet, hogy annak ellenére, hogy a versenyző és a csapat is kiválóan teljesít, mégsem jön az eredmény.

Radó Istvánnal a ralipályákon és rali tanpályákon eltöltött évtizedekről beszélgettünk, aki azt is elárulta, hogy minden vágya az, hogy egyszer a legöregebb raliversenyző lehessen.

Jari-Matti Latvala pályafutása legnagyobb győzelmét aratta az Argentin Ralin, amivel megmutatta, hogy képes a világ legjobb versenyzője lenni, csak egy kis pszichológia szükséges hozzá.

Tenni, nem beszélni – ez volt Sir Jack Brabham, minden idők egyik legsikeresebb és legkülönlegesebb Forma–1-es versenyzőjének jelmondata. A nemrég elhunyt háromszoros világbajnokra emlékeztünk.

Hamilton vs. Rosberg. Ki nyeri a (h)idegháborút? A Monacói Nagydíj után látszólag kibékültek, de lehet, hogy az összeveszésük is csak látszat volt? Az esetről állandó F1-es szakértőnk, Kiss Pál Tamás és főszerkesztőnk is elmondja a véleményét.

Krózser Menyhért pályafutása első abszolút győzelmét aratta a Bükfürdő Ralin. A részletes versenytudósítás mellett Menyát is megszólaltatjuk, aki a győzelme után nem ünnepelni, hanem tesztelni ment.

Balogh Jani exkluzív interjúban meséli el, mit eredményez, amikor negyedik helyett kettőbe vált vissza a Mitsubishi.

Helyszíni tudósítást olvashatnak a DTM hungaroringi futamáról. A WTCC-ben Michelisz Norbi megszerezte idei első dobogóját. Amíg Wéber Gábor a turbóval küzdött, addig Ficza Ferenc dobogós helyezést ért el a Seat Leon Európa-kupában.

A ralikrossz-vb-n Bakkerud nyert és azt is eláruljuk, hogy miért növeszti a bajszát.

Technika rovatunkban bemutatunk egy ezer lóerős, kondenzátoros csodát.

Alapvetően pályaversenyző Tim Gábor, de a raliba is ki-kiruccan, de ahogy a Rally Cafénak elmesélte, neki minden verseny ajándék.

A tavaly visszavonult Bútor Róbertnek hiányzik is a rali, meg nem is.

A Rally Café kávézójában pedig ezúttal egy kilencszeres magyar ralikrosszbajnokot, ifj. Bánkúti Gábort láttunk vendégül.

Minderről a Rally Café Autósport Magazin júniusi számában olvashatnak.