Kína exportja és importja magasan a várakozások fölött teljesített decemberben

Kína exportja és importja magasan a várakozások fölött teljesített decemberben a kereslet javulását jelezve, miközben a piaci hangulat javult az amerikai-kínai kereskedelmi részmegállapodás aláírásának közeledtével.

    A kínai vámszolgálat kedden közzétett adatai szerint decemberben a kivitel dollárban számított értéke éves összehasonlításban a várakozásokat messze fölülmúlva, 7,6 százalékkal bővült, ami tavaly március óta a legerősebb adat. Elemzők csupán 3,2 százalékos emelkedésre számítottak a novemberi 1,3 százalékos visszaesés után.
A behozatal dollárban számolt értéke szintén kimagasló mértékben, 16,3 százalékkal emelkedett, szemben a 9,6 százalékot valószínűsítő elemzői előrejelzésekkel és a novemberi 0,5 százalékos növekedéssel. A behozatal értékének emelkedése ezzel 14 havi csúcsot döntött, utoljára ugyanis 2018. októberében mértek kétszámjegyű bővülést.
A kínai külkereskedelmi mérleg 46,79 milliárd dolláros többlettel zárt decemberben, míg elemzők 48,0 milliárd dollárra számítottak az egy hónappal korábbi, 37,93 milliárd dolláros szufficit után.
A teljes tavalyi évet tekintve a kínai kivitel dollárban számolt értéke 0,5 százalékkal bővült, a behozatal pedig 2,8 százalékkal csökkent.
Jüanban számolva Kína teljes exportjának értéke 9 százalékkal, az importé pedig 17,7 százalékkal emelkedett éves összevetésben decemberben. 2019 egészét nézve az export jüanban denominált értéke 5 százalékkal, míg az importé 1,6 százalékkal nőtt 2018-hoz képest, így a múlt évben Kína kereskedelmi többlete éves szinten 25,4 százalékos bővüléssel elérte a 2,92 ezer milliárd jüant (127 ezer milliárd forint).
A politikailag is különösen érzékeny amerikai relációban a külkereskedelmi többlet Kína javára 23,18 milliárd dollár volt decemberben, csökkent a novemberi 24,60 milliárd dolláros szufficithoz képest. A múlt év egészét tekintve a Egyesült Államokba irányuló kínai export 12,5 százalékkal esett vissza, szemben a 2018-ban mért 11,3 százalékos bővüléssel. Az amerikai termékek behozatala szintén mérséklődést mutatott 2019-ben: 20,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi adathoz képest, míg 2018-ban még 0,7 százalékos növekedést regisztráltak.
A piaci hangulatot nagy mértékben javította annak a híre, hogy a tervek szerint a felek a héten aláírják a több mint másfél éve húzódó amerikai-kínai kereskedelmi háború lezárását célzó megállapodás első szakaszát, amelynek folytán egyebek mellett várhatóan enyhítik majd az egymás árucikkeire kölcsönösen kivetett pótvámokat. További derűlátásra adott okot az amerikai-kínai viszony jövőjét illetően az a hétfői bejelentés, miszerint az amerikai kormányzat megszüntette Kína árfolyammanipulátor besorolását – a hírre a kínai jüan középárfolyama kedden öt hónapos csúcsra emelkedett.

Forrás:MTI