Kilinccsel előre

SOLID Racing Team – Szilveszter Rallye – 2015.12.27-29.

Poczang Valér – Szemmelroth Anetta, Lada 2105

 

Kilinccsel előre. Ez volt a jelmondata Poczang Valérnak és Szemmelroth Anettának a Szilveszter Rallye előtt. A tervet helyenként már túlságosan is sikerült kivitelezni. Az első napi ködös nyálkás időjárás másnapra sem fogadta maradéktalanul kegyeibe a párost, de ennek ellenére kitartottak a jelmondatuk mellett.

 

Tudjuk, hogy nem murva verseny volt a Szilveszteri, amilyennek Te szeretnéd, de ennek ellenére remélem jól szórakoztatok.

Jól szórakoztunk igen, de közel sem úgy szerintem, ahogy a Mikulás ralin. Ez betudható volt a verseny nehézségeinek, ezt a versenyt nehezebbnek éreztem, mint a murvát. Kiszámíthatatlanok voltak a kanyarok, hol jeges, hol száraz volt.

A H3-as kategóriában számtalan Lada indult, szinte meg sem lehetett számolni őket. Fel lehet készülni ennyi ellenfélre?

Lehetett rá számítani, hogy sokan lesznek, hiszen tavaly is 90 fölötti volt a Ladák száma.

Verseny előtt említtetted, hogy igyekeztek a látványra menni. Rendeltetésszerűen működött a kézifék?

Eleinte igen, sőt túlzottan is. A második gyorson (Ring külsőn) kb. 4 kanyarban is háttal érkeztünk, a végére a hátsó fék is elmelegedett, úgyhogy onnan spóroltam a látvánnyal egy kicsit, ezt hátsó gumi cserével kezdtük.

Mondhatjuk, hogy a körülmények nem voltak ideálisak. A hideg és a köd megnehezítette az összes versenyző dolgát.  Nektek sikerült maximálisan alkalmazkodni a mostoha körülményekhez?

Az esti gyorshoz abszolút nem tudtam alkalmazkodni, sejtettem, hogy nagy köd lesz, de hogy ekkora arra nem. Nem kockáztattam, rajthoz akartam állni másnap. Reggel már jobban ment, 3-4 kanyar volt a teszt, és onnantól fogva nagyobb önbizalommal érkeztünk mindenhova. Ez meg is látszott a forgásokból, de ennek a versenynek a nehézsége, hogy egyik kanyar jeges a másik nem, és az aszfalt összetétele is többször változik.

 

Az idei szezonban nem versenyeztél annyit, amennyit szerettél volna. Jövőre lesz változás ezen a téren?  Milyen típussal láthat majd a közönség?

Mindenféleképpen lesz változás. Befejezem a saját kocsimat végre, és akkor meglátjuk hol tudok indulni. Nagyon szeretnék Bükfürdőn és Veszprémben menni R2-ben, a többi még a jövő zenéje. Aszfalton is szeretném olyan jól érezni magam, mint murván, de ez még odébb van.

Végezetül nagy köszönetet szeretnék nyilvánítani azoknak, (név nélkül nehogy valakit kihagyjak) akik támogattak: Anyagilag, fizikailag, technikailag, lelkileg. Akik fotóztak, videóztak a nagy hideg ellenére, akik csak eljöttek megnézni a bénázásom.

————————————————————————————————————-

Feltételezem, jobban örültél volna ismét egy murva versenynek. Navigátor oldalról hogy látod? Jobb murván menni?

Igen, jobban szeretem a murvát, de természetesen az aszfaltot sem vetem meg.  Valér viszont most jobban teljesített aszfalton, mint a legelső versenyen. Több volt a tapasztalat, jobban érezte az autót. Csúszkáltunk azért rendesen, volt kilincsel előre többször is. Az első esti gyorsunkon ugyan semmit nem láttunk a ködtől, aztán a vaku villanásoktól, ebből kifolyólag nem találtuk a métereket és a kanyarokból is annyit tudtunk, hogy jobbra kell valahol menni, aztán egyszer csak balra… Másnap viszont napsütésben és viszonylag köd mentesen autóztunk. Nagyon jó hangulatú verseny volt, sok nevetéssel.

Mennyire figyeltétek a kategóriát? Hisz ellenfélből volt itt bőven.

Semennyire! Tényleg! Úgy indultunk neki, mint Mikulás Rallye-nak. Érezzük jól magunkat! Az autó szuperül működött, jó volt a társaság, rengeteg ismerős mindenhol, nagyon jó volt a hangulat…

Már át is léptünk a 2016-os évbe. Idén hol láthatunk, mint navigátor?

Merencsics Árpival folytatódik az idei évünk. Szeretnénk most már komolyabban beleszólni a Historic Bajnokságba a kis Suzukival, bár megbeszéltük, hogy arra is adunk, hogy végig jókedvűen, fesztelenül történjen mindez, mint 2015-ben. San Marino idén is a tervünkben szerepel.

2015 nekem kicsit a csodák éve volt. 2 év kihagyás után olyan élményekben volt részem, amire soha nem gondoltam. Még ha nem is volt mindig pozitív a végkifejlet, olyan emberek vettek körül, akik miatt nincs keserűség bennem, nem vagyok nagyon csalódott, mert cserébe sokkal többet kaptam!!!

Szeretném megköszönni Merencsics Árpinak, Édesapjának, Katinkának, Szaszának, Kulcsár Daninak, Erdei Zsoltinak  a sok-sok nevetést, szeretetet, segítséget! Köszönöm a bizalmat, a rengeteg munkát, amit a versenyekbe fektettek! San Marinoban is végig mellettem voltak, támogattak, vigyáztak rám. Kishalmi Tominak és csapatának a Veszprém Rallye-s élményeket. Erdei Zolinak, Valérnak, Melindának a Ladás versenyeket, ahol szintén csak a jókedv, nevetés volt a porondon! Marcsa Nikinek, hogy van, létezik.  Szilassy Arnoldnak, hogy összehozott Árpival. Köszönöm a rallyesoknak azt a szeretetet, amivel 2 év után fogadtak!