Kígyózó sor a Buddha-Bar Hotel előtt: a luxusszálloda befogadóképessége megtelt – fotógalériával

Pénteken a marketing és média szakma együtt idézte meg a 20-as évek hangulatát egy exkluzív party keretein belül, a Buddha-Bar Hotelben rendezett Midnight Meetingen.

A mára már valódi rendezvénysorozattá fejlődött Midnight Meeting egy találkozóhely, ahol a fergeteges hangulat mellett a szakma hangadói, véleményformálói tapasztalatot cserélnek, kikapcsolódnak, lazítanak. Egy este, amelynek célja a felhőtlen szórakozás mellett egyben a kapcsolatépítés is.

Gájer Bálint, a Voice-ból ismert énekes, akit sokszor a magyar Michael Bublénak is neveznek, önálló előadóesttel szórakoztatta a Vendégeket. Utána a Bóbis László vezette Happy Hoppers, a kornak megfelelően felöltözött csapatával egy kis tánc show-t adott elő, amelybe később a közönség is beszállt, hiszen a vendégek rögtönzött swing-oktatásban részesülhettek. Az est fénypontjaként Zoób Kati, Magyarország vezető divattervezője mutatta be legújabb kollekcióját, amelyet eddig még sehol máshol nem láthattunk. Az ötcsillagos szálloda különleges díszlete volt a nemes anyagokból, selymekből, puha bőrökből és flitterekből készített ruhakölteményeknek. Az est folyamán a szervezők, értékes nyereményeket sorsoltak ki együttműködő partnereik felajánlásával, így többen is ajándékokkal térhettek haza.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*