Ki eszik a bableves tetejéből…

„Csodálatos, őrült dilettánsok társasága a mienk, akiknek a célja mindössze az, hogy szeressék, óvják és megmutassák a körülöttük lévő környezetet, tiszteljék a vizet” – mondja Gál Attila, a XII. Vízitúra Kupa évad I. fordulójának főszervezője!

Az idei hétfordulós sorozatot a Magyar Kajak-kenu Szövetség, elhivatott és nagy szakmai tudással bíró szervezőpartnerekkel együttműködve rendezi.

Az eddigieknél nagyobb szerepvállalás oka, hogy ma már a sportágunk több mint a győztesek sportja, a kajak-kenu egy életforma.

Például azt a standard amatőr túrabázist is, amely évről évre összegyűlik májustól szeptemberig, és amelynek tagjai már kívülről fújják: ha május első hétvégéje, akkor Óbuda, ha június, akkor Szana-zug, ha szeptember Szigetköz….

„Csetlő-boltó rendezvénysorozat a mienk – folytatja Gál Attila. – A Vízitúra Kupa olyan emberek nyári kikapcsolódása, akik szent őrületként ragadnak lapátot minden nyáron, akik kíváncsiak egymás mindennapjaira, és mára már megtanulták, ki eszik a bográcsban főtt bableves tetejéből és ki az aljából.”

Aki kíváncsi arra, hogy mit jelent, mit ad számunkra és mi mit adhatunk mások számára egy ilyen kellemes, vízitúrázós nap során, annak érdemes ellátogatni május 4-én az Óbudai fordulóra. A sárkányhajós részvevőkkel „megspékelt” rendezvényen közel 500 vízitúrás, teljesítménytúrás lesz jelen, akik választhatnak a 10 és 25 kilométeres távok között.

„Hogy mi a célunk? – kérdezi Gál Attila. – Minél több mosolygós, kezében lapátot tartó embert szeretnénk látni a Római-parton. Akik értik és érzik a természet közelség fontosságát, akik még hisznek az ilyen idilli, emberléptékű rendezvényekben, mint amilyen a mienk.”

Vízitúra Kupa – Óbuda forduló, kategóriái

Túrakajak 1 – férfi, női. Túrakajak 2 – férfi, női, vegyes. Versenykajak 1 – nyílt. Versenykenu 1 – nyílt Tengeri kajak 1 – férfi, női. Túrakenu 2 férfi, vegyes, női Túrakenu 3 – nyílt Túrakenu 4 – nyílt.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*