Két országban jégbe fagyva

Spread the love

A Rali Világbajnokság második fordulója a szezon egyetlen igazi télies körülmények között zajló versenye. A szezonnyitó Monte-Carlo Ralin az észak-franciaországi változó télies körülményeknek köszönhetően a mezőny már belekóstolhatott a télies utak kihívásaiba. Ehhez képes a Svéd Rali még nagyobb megpróbáltatást hoz az extrém körülményekhez nem szokott pilótáknak. A skandináv rali egy klasszikus téli (havas-jeges) verseny szegecses gumikkal hófalak között.

Amber-Sved_Rali

A Svéd Rali, amely ezúttal is ellátogat Norvégiába, mindig is egy teljesen téli verseny volt nagyon gyors és látványos gyorsasági szakaszokon. Volt olyan év a közelmúltban, amikor komoly veszélybe került a rali a különösen enyhe télnek köszönhetően, de idén ez a veszély nem fenyeget. Hatalmas hómennyiség és cudar hideg várja a ralis csapatokat. A gumiválasztás Monacóhoz hasonlóan itt is kritikus fontosságú. A jeges utakon a szegecses gumik repítik a pilótákat, de amint aszfaltra érnek, a szegecsek miatt tapadást veszítenek az autók.

Ritka, hogy nem skandináv pilóta nyeri ezt a ralit, de azért időnként megesik. 2015-ben és 2016-ban is megesett, de nem volt másként 2018-ban sem, amikor is a Hyundai-jal versenyző Thierry Neuville vihette innen haza a győztes trófeát. A belga pilóta a rali elejétől fogva vezetett, s nem tört össze a nyomás alatt. Sikeresen behozta autóját az első helyre az északi pilóták által dominált versenyen. A második hely a Citroennel versenyző Craig Breené lett, míg bronzérmesként Andreas Mikkelsen okozott örömet a Hyundainak.

 Amber-Sved_Rali-szoges gumi

Azért nem kapta tavaly Neuville ezüst tálcán az első helyet. Először műszaki meghibásodás hátráltatta, majd kipörgött és nekicsapódott a pálya széli hófalnak, aztán meg az üldöző raj gondoskodott arról, hogy ne érezze komfortosan magát az első helyen. A 29 éves pilóta idegei azonban kötélből voltak és simán célba vitte autóját elsőként vasárnap. „Ez egy hihetetlen hétvége volt. Nem vártuk, hogy ilyen gyorsak leszünk itt idén, de a csapat és az autó lehetővé tette számunkra, hogy a győzelemért harcolhassunk. Tavaly megérdemeltük volna, s idén még inkább.” – nyilatkozta Neuville tavaly a Svéd Rali végén.

Ikonikus skandináv neveket idén is találunk az indulók között. Marcus Grönholm, Henning Solberg és egy Rovanpera, ha nem is Harri, hanem a fia Kalle, is megméretteti magát a számukra ismerős terepen. A 18 éves Kalle Rovanpera egyébként skodás színekben versenyez és a WRC 2 Pro kategóriagyőzelemre hajt.

 Amber-Sved_Rali_2018-Neuville

A Hyundai nagy változtatásokat hajtott végre az idei évre, s eddig ez bejött. A kitűnő monacói szereplést követően az alzenaui csapat a konstruktőri lista élen áll, annak ellenére, hogy Monte-Carlóban az a Sebastien Ogier nyert zsinórban hatodszorra, aki idén a Citroent erősíti.

Thierry Neuville tavalyi győzelme Svédországban bizakodásra ad okot az új csapatfőnök, Andrea Adamo számára. „Izgalmasan és versenyképesen indult el számunkra a szezon a Monte-Carlo Ralin, s ezt a hullámot meglovagolva szeretnénk megérkezni Svédországba. Éhesek vagyunk első idei győzelmünkre! Svédország kedvezett számunkra a múltban, nem is beszélve a tavalyi győzelemről és a kettős dobogós helyezésről. Mindenünk megvan a győzelemhez, s bár nem becsüljük alul az ellenfeleinket, akik nagyon erősek, remélhetőleg az ambícióink jó teljesítményre sarkalnak minket.” – szögezte le a Michel Nandan helyét elfoglaló szakember.

A csapat tesztelt a verseny előtt Svédországban, de remélhetőleg nem baljós jel, hogy Sebastien Loeb megsérült a teszt során egy karambolban. Felkészülésre nagy szüksége volt az idén a Hyundait erősítő pilótának, mivel 2013 óta nem állt rajthoz Svédországban (akkor második helyezett lett!).

 

Mivel Sebastien Ogier nyert Monacóban, így ő fog elsőként rajtolni a hétvégén, ami hóban ugyanúgy sepregetést jelent, mint murván. A nagy hó, így számára hátrányt jelentene, mint ahogy tavaly is azt jelentett, amikor is a 10. helyre tudta célba vinni autóját. Ogier egyébként eddig háromszor húzta be a svéd győzelmet.

A rali

Idén is Svédország és Norvégia fagyott erdein halad majd át a mezőny. A rali központja 2019-re visszakerült a Torsby szervizparkba.

Csütörtök este a karlstadi ügetőre kilátogatók nagy csúszkálások szemtanúi lehetnek az esti látványos gyorsasági szakaszon. Ezt a szakaszt 48 óra múlva ismétlik (éppúgy, mint tavaly).

A pénteki hét gyorsasági szakaszból az első hatot Norvégiában rendezik meg. Ezt a napot tehát Svédországban nyitják és zárják a ralicsapatok.

 

Szombaton Svédországban a hagforsi klasszikus havas szakaszokon halad át a mezőny. Vasárnap pedig mindössze három gyorsaságit teljesítenek a ralisok. A ralit a Torsbynál rendezett Power Stage zárja.

Ikonikus szakasz a Colin’s Crest ugrató, amivel szerettek volna tisztelettel adózni a néhai Colin McRae előtt. Az ezen a gyorsaságin leghosszabb ugrást elérő pilóta a McRae-ről elnevezett díjat kapja meg. A rekordot 2016-ból Eyvind Brynildsen tartja 45 méterrel.

A 2019-es Svéd Rali három napon át tart, s a 19 gyorsasági szakasz 316,80 km-t tesz majd ki. A verseny teljes távja 1460,59 km.

 

Az elmúlt évek győztesei:

 

2018 T Neuville (Hyundai)

2017 J-M Latvala (Toyota)

2016 S Ogier (VW)

2015 S Ogier (VW)

2014 J-M Latvala (VW)

2013 S Ogier (VW)

2012 J-M Latvala (Ford)

2011 M Hirvonen (Ford)

2010- M Hirvonen (Ford)

2008     J-M Latvala (Ford)

2007     M Grönholm (Ford)

2006    M Grönholm (Ford)

2005     P Solberg (Subaru Impreza)

2004     S Loeb (Citroën Xsara)

2003     M Grönholm (Peugeot 206)

2002     M Grönholm (Peugeot 206)

2001     H Rovanperä (Peugeot 206)

2000     M Grönholm (Peugeot 206)

1999     T Mäkinen (Mitsubishi Lancer)

1998     T Mäkinen (Mitsubishi Lancer)

1997     K Eriksson (Subaru Impreza)

1996     T Mäkinen (Mitsubishi Lancer)

1995     K Eriksson (Mitsubishi Lancer)

1994     T Radström (Toyota Celica)

 

A világbajnokság állása a Monte-Carlo Rali után:

Pilóták

 

  1. Sebastien Ogier (FRA)                        Citroen WRT                  29 pont
  2. Thierry Neuville (BEL)                        Hyundai WRT                21 pont
  3. Ott Tanak (EST)                          Toyota Racing WRT     17 pont
  4. Kris Meeke (GBR)                          Toyota Racing WRT     13 pont
  5. Sebastien Loeb (FRA)                         Hyundai WRT                12 pont
  6. Jari-Matti Latvala (FIN)                      Toyota Racing WRT     10 pont
  7. Gus Greensmith (GBR)                       M-Sport Ford WRT       6 pont
  8. Yoann Bonato (FRA)                          Citroen WRT                    4 pont
  9. Stephane Sarrazin (FRA)                   Stephane Sarrazin               2 pont
  10. Adrien Fourmaux (FRA)                  Adrien Fourmaux                1 pont

 

Gyártók

 

  1. Hyundai WRT                         30 pont
  2. Citroen WRT                           25 pont
  3. Toyota Racing WRC              25 pont
  4. M-Sport Ford WRT                14 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Comments are closed.