Két barát, ugyanabban a cipőben

 Két barát, akik ugyanabban a cipőben járnak. Keleti Andi jót nevetett, amikor először látta Csonka Andrást szemüvegben, Bandi ugyanis kezdetben titkolni akarta, hogy romlott a látása. Mára azonban úgy megszokta a szemüveget, hogy olykor az ügyelő veszi le róla fellépés előtt. Azóta kiderült, Andinak sem a régi már a látása, és ideje beruháznia egy szemüvegbe. Mindkét híresség multifokális lencsét választott, amely három szemüveget egyesít, így nem kell folyamatosan cserélgetniük az okulárékat.

Csonka_Andras_2

Csonka András

 Csonka András tudja: a negyedik X után csökken a szem alkalmazkodóképessége.

 „Olvasószemüvegem már majdnem két éve van, de tavaly a Látás Hónapja után elmentem egy teljeskörű kivizsgálásra. Kiderült, hogy komolyabb szemüvegre van szükségem – kezdte András. – Soha nem gondoltam rá azelőtt, hogy szemüveges leszek, de azt mondom, ez legyen a legnagyobb problémám! Teljesen megszoktam, hogy viselem, sőt olyan is előfordult már, hogy az ügyelő szedte le rólam, mielőtt kiléptem a színpadra. Érdekes Szépség és Szörnyeteg előadás lett volna a szemüveges gyertyatartóval” – nevetett András.

 „Ez a megszokás annak is köszönhető, hogy nem szoktam fel-levenni a szemüvegemet napközben. Multifokális lencsét hordok, amivel ugyanúgy látok közelre, távolra, és olvasni is tudok vele. Nagyon praktikus, mert nem kell azon gondolkodnom, hova tettem el” – mondta Csonka András. 

Keleti Andi remekül szórakozott, amikor először látta szemüvegben a barátját, egykori táncpartnerét.

Keleti_Andrea

Keleti Andrea

„Bandi dugdosni próbálta előlem, de persze hamar rájött ő is, hogy nincs ebben semmi ciki. Sőt, nálam is hasonló a helyzet. Egy idő után arra lettem figyelmes, hogy a közértben mindenki rajtam nevet, amikor megpróbálom minél messzebb tartani magamtól a terméket, hogy el tudjam olvasni a csomagoláson lévő információkat. Rájöttem, nem elég hosszú már a kezem” – mondta nevetve Andi.

 „Egyszer aztán annyira mérges lettem, hogy nem tudom elolvasni a termékleírást, hogy lekaptam a polcról egy szemüveget. Akkor jöttem rá, nem játszhatok tovább, el kell mennem egy kivizsgálásra. Nem gondolom, hogy öregesebb leszek tőle, és a multifokális szemüveg jó választás, mert minden helyzetben jól látok vele” – tette hozzá Keleti Andi.

 

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*