Kárász Anna nyerte az ötszáz egyest

Hatalmas meglepetéssel szolgált az 1. világbajnoki válogatóverseny a Maty-éren. A szegediek fiatal versenyzője, Kárász Anna legyőzte az olimpiai és világbajnok Kozák Danutát K-1 500 méteren. A csapathajó szempontjából jó pozícióban zártak a szülésből visszatért versenyzők: harmadik lett Fazekas-Zur Krisztina és negyedik Kovács Katalin. C-2 1000 méteren Vasbányai Henrik és Mike Róbert, C-1 200 méteren Hajdu Jonatán lett a győztes, míg K-2 200 méteren fölényesen diadalmaskodott Tótka Sándor és Molnár Péter párosa.
Kárász Anna nyerte meg pénteken a női K-1 500 méter fináléját! A szegediek fiatalja óriási hajrát nyitva győzte le a szám olimpiai és világbajnoki címvédőjét Kozák Danutát, aki idehaza hosszú ideje nem kapott ki ebben a versenyszámban.

„Nem tudom, hogy mi történt. Nem fizikailag voltam fáradt, egyszerűen fejben nem voltam ott a végénél. Én is keresem az okokat, hogy miért nem sikerült úgy ez a döntő, ahogyan szerettem volna – mondta Kozák Danuta az eredményhirdetés után.

Míg Kozák Danuta az okokat, Kárász Anna a szavakat keresgélte, hiszen nem egyszerű feldolgozni egy ekkora sikert.

„Nagyon elfáradtam, de sikerült megvalósítanom azt, amit előzetesen elterveztem. A montemor-o-velhói világkupán az eddigiektől eltérő taktikával versenyeztem az új-zélandi Lisa Carrington ellen. Most is e szerint próbáltam felépíteni a pályát, és ez bevált. Nagyon boldog vagyok, hogy én győztem” – mondta Kárász Anna, de nem csak ő örülhetett.

A szülésből visszatért olimpiai bajnokaink, vagyis Fazekas-Zur Krisztina és Kovács Katalin a csapathajó szempontjából fontos 3-4. helyen zártak.

„Nem volt könnyű a vége, van még min dolgozni – nyilatkozta a döntő után Fazekas-Zur Krisztina. – Szerencsére tudom, hogy mi okoz gondot, egyszerűen még nem tudom összeegyeztetni a gyorsaságot az erővel. Vicces, de még nem tudok gyorsan kajakozni. A következő válogatóra azonban a reményeim szerint már összeáll minden.”

Vasbányai Henrik és Mike Róbert párosának is van még mit javítani. Bár fölényesen nyerték meg a C-2 1000 méteres versenyt, Mike szerint érezhető volt az első pályás élmény.

„Ilyenkor már többnyire egy-két világkupa a kezünkben szokott lenni, most azonban ez volt az első versenyünk és ezt érezni is lehetett. Sokat dolgoztunk az elmúlt időszakban, egy kicsit meg is rogytunk a végére, így jól jött már ez a verseny. Ezt a pályát iramból meg tudtuk oldani, de azért mi is tudjuk, hogy ez még nem tökéletes” – magyarázta Mike Róbert.

„A verseny után Henrik azt mondta, hogy a rajtot elrontották, de így is elégedett vagyok velük, mert jó erős iramban tudtak jönni. Ötszáz és nyolcszáz méternél is elcsúsztak a mezőnytől, jó volt, amit láttam tőlük, így bizakodva várom Bakut – mondta edzőjük, Oláh Tamás.

És hogy mi történt a sprintereknél?
C-1 200 méteren a tavaly ifjúsági világbajnoki címet szerző Hajdu Jonatán diadalmaskodott a győriek duója Lantos Ádám és Nagy Péter előtt. A Dunaferr SE versenyzője a megismételt rajtot nem izgulta el, és nagy fölénnyel tudott célba érni.

„Jól sikerült a rajt, és úgy érzem, az egész pálya is. Bár a végén kezdtem fáradni, de nem lassultam be. Ez volt a második versenyem az idén, és úgy gondolom, sikerült előbbre lépnem a portugáliai világkupához képest” – nyilatkozta Hajdu.

Férfi K-2 200 méteren Tótka Sándor és Molnár Péter kettőse nagy fölénnyel nyerte meg a számot, jól láthatóan nagy az összhang a két versenyző. Ezt erősítette meg a hajó rangidőse, Molnár Péter is, aki szerint edzésről edzésre egyre jobbak párjával.

„Már az előfutam és az elmúlt időszak edzései is azt mutatták, hogy jó úton haladunk Sanyival. Stabil az egységünk, nem kell arra plusz energiákat fordítanunk, hogy összecsiszolódjunk, csak az edzésre kell figyelni és ez rengeteget jelent.”

Még mindig jó az összhang a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összetételű olimpiai ezüstérmes férfi négyesnél is, amely a bakui Európa Játékok előtt megnyerte a szám tájékoztató versenyét. Jó formát mutatott egy új négyes is, Dombi Rudolf, Nádas Bence, Bán Kristóf és Boros Gergely kvartettje háromnegyed hajóval kapott ki Fábiánné Rozsnyói Katalin legénységétől.

A nap végén rendezték meg a női párosok előfutamait is, amelyből mindhárom esélyes duó, azaz Kárász Anna és Vad Ninetta, Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa, valamint Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina párosa is kvalifikált a szombati döntőre.