Karácsony: 2021 az újrakezdés és az újratervezés éve lehet

2021 az újrakezdés és az újratervezés éve lehet – hangsúlyozta a főpolgármester pénteken a Facebook-on. Karácsony Gergely videójában azt is kiemelte: hiszi, hogy a vakcina segítségével Budapesten és az országban is legyőzhető a járvány.

    Kifejtette: az elmúlt év sokak számára életük legnehezebb időszaka volt. Nem lehetett felkészülni arra, hogy a koronavírus-járvány összetöri a hétköznapok biztonságát, emberek életét, egzisztenciáját sodorja veszélybe és  hogy ilyen nehéz helyzetbe kerülhet Budapest is.
    “A közös baj sem volt elég ahhoz, hogy a magyar politikusok képesek legyenek együttműködni” – fogalmazott Karácsony Gergely, megjegyezve: azt tapasztalják, hogy a magyar kormány csak egyik kezével küzd a járvány ellen, “másik kezével az önkormányzatok, főleg az ellenzéki önkormányzatok ellen küzdött”.
    Azt mondta: a járvány közvetlen gazdasági hatásait már 2020-ban is nagyon megsínylette Budapest. 2021-ben a járvány és a gazdasági visszaesés mellé pedig felsorakoznak a kormányzati megszorítások is. A sok tízmilliárd forintos kormányzati elvonás és a gazdasági visszaesés tükrében, az új év legfontosabb kihívása a közszolgáltatások további biztosítása lesz. Azon fognak dolgozni, hogy Budapestet megvédjék a járvány, a gazdasági válság és a kormányzati elvonások romboló hatásaitól – tette hozzá.
    “Budapestet nem lehet legyőzni” – jelentette ki Karácsony Gergely, hozzátéve: “sem szűklátókörű politikusok, sem a járvány nem kerekedhet felül Budapest összetartó közösségén.
    A főpolgármester köszönetet mondott az egészségügyi és a szociális ágazatban, valamint a városi közszolgáltatásban dolgozóknak, továbbá az önkénteseknek. Köszönetet mondott a budapestieknek is, akik felelősségteljesen betartották a szigorú, sokszor kellemetlen szabályokat.
    Karácsony Gergely azt mondta: hiszi, hogy az élet nem csak visszatér a normális kerékvágásba, “hanem mindent jobban fogunk csinálni”. Az emberek jobban vigyáznak majd magukra, egymásra, a környezetre és a bolygóra – emelte ki a főpolgármester, aki minden budapestinek és minden magyar polgárnak boldogabb egészségesebb és szerencsésebb új évet kívánt.

Forrás:MTI