Kánikula és féltengelytörés

Féltengelytörés negyvenfokos hőségben, a sivatag kellős közepén.

El tudják képzelni, milyen az?
Nos, Szalay Balázs és Bunkoczi László nemcsak elképzelni volt kénytelen mindezt, hanem ki is kellett cserélnie a törött alkatrészt a Silk Way-rali nyolcadik szakaszán Bortala és Ürümcsi között.

„Mély, homokos pálya volt a mai, de feküdt nekünk, úgyhogy nyomtam a gázt, ahogyan csak bírtam, de egyszer csak hallottunk egy kattanást, és az autó elásta magát a homokban – mondta Szalay. – Eltört a bal első féltengely, és mi elveszítettünk vagy két órát a szereléssel, mert előbb ki kellett ásni az autót, s csak utána lehetett nekifogni a cserének. Még éppen világosban értünk ki a pályáról, de a táborba csak éjfél után érkeztünk meg, addigra már kopogott a szemem az éhségtől.”
No igen, ez volt a verseny leghosszabb napja, 905 kilométert teljesített a mezőny, s Szalayék elkövették azt a hibát, hogy nem vittek magukkal ebédcsomagot, mivel általában úgysem nyúlnak hozzá. Ám mivel közbejött a technikai hiba, jól kitolódott a ebéd/vacsoraidő. Ráadásul a pokoli meleg miatt a vízből is kifogytak a szakaszon, úgyhogy a kettes ellenőrző ponton kaptak némi utánpótlást.

„Mivel hőségben szereltünk, gyorsan elfogyott a három-három liter víz a kulacsunkból, úgyhogy kérnünk kellett a sportbíróktól utánpótlást, ráadásul azt mondták a rendezők, a szakasz vége gyors lesz, ehhez képest olyan fesh-feshbe, vagyis liszt-szerű homokba értünk, hogy az út mellett kellett menni, ha nem akart elakadni az ember. Elképesztően nehéz nap volt, és a fiúknak sem lesz sokkal könnyebb, hiszen éjfél után kezdhették csak el a szervizelési munkálatokat” – tette hozzá az Opel Dakar Team pilótája.
„A féltengely megunta a gyötretést, megesik ez a legjobb családban is. Nyilván lehetne valamivel gyorsabban is cserélni, mint ahogy mi tettük, ha minden reggel azzal kezdeném a napomat, hogy kicserélek egyet, de igazából nem is a lényeg, hogy mennyi időt veszítettünk, hanem az, hogy itt vagyunk a táborban, s hogy megyünk tovább…” – találta meg az eset pozitív vetületét Bunkoczi László

SILK WAY-RALI
8. szakasz, Bortala–Ürümcsi (össztáv: 905.35 km, ebből szelektív szakasz: 256.93 km). Autósok: 1. Jazid al-Radzsi, Timo Gottschalk (szaúd-arábiai, német, Mini All4) 3:10:24, 2. Loeb, Elena (francia, Peugeot 2008DKR) 31 mp h., 3. Peterhansel, Cottret (francia, Peugeot 2008DKR) 55 mp h., …48. Liszi László, Liszi Norbert (magyar, Mitsubishi Pajero) 3:12:56 ó h.  …57. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 3:44:41 ó h. Kamionosok: 1. Marteen van den Brink, Peter Willemsen, Daniel Kozlovsky (holland, belga, cseh, Renault) 3:27:30, 2. Margyejev, Beljajev, Szvisztunov (orosz, Kamaz) 5:47 p h., 3. Szotnyikov, Ahmagyejev, Romanov (orosz, Kamaz) 6:11 p h.
Az összetettben. Autósok: 1. Cyril Despres, David Castera (francia, Peugeot 2008DKR) 15:24:02, 2. Loeb 6:58 p h., 3. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini All4) 14:50 p h., …30. Szalay 5:44:32 ó h., …58. Liszi 111:21:11 ó h. Kamionosok: 1. Marteen van den Brink 16:33:44, 2. Szotnyikov 18:40 p h., 3. Sibalov, Amatics, Kisamijev (orosz, Kamaz) 24:37 p h.