Kalocsai minta

Nyár közepén a bajnokság is a feléhez érkezett. A Magyar Szlalom Bajnokság negyedik futamának Kalocsa adott otthont. Pontosabban Kalocsa-Foktő repülőtér, amelyre 50 nevező érkezett.

2010 után ismét a pályán

A Sződy fivérek, Szabolcs és Zsolt már várták ezt a futamot, hiszen 2010-ben már versenyeztek itt:

„Nyolc évvel ezelőtt indultunk itt egy S2-es Suzuki Swifttel. Jó futam volt, kellemes emlékeink vannak Kalocsáról. Most ismét itt mérettetjük meg magunkat, más autóval és más kategóriában. Reméljük, jó eredményt érünk el.” – kezdték a napot a testvérek.

A gyalogos pályabejárás során látható volt, hogy a reptéren kijelölt szlalom pálya igen érdes, poros beton. A fivérek még gondolkodtak is, hogy a hagyományos utcai sportgumit vagy a verseny slickeket tegyél fel a kalocsai mintával díszített Opelre. Meghozták a döntést, és a versenygumikkal indultak. A versenyzői eligazításon hallottak alapján 4 kört teljesítettek az indulók, amiből 3 kört értékeltek.

Versenykörök

Az edzőkör után az első kört Zsolt kezdte a testvérek közül 29-es rajtszámmal:

„Jól autózható pálya ez. Az elején még tanultam az íveket, de egy rész kivételével minden jól ment. A pálya közepén egy átkötő szlalomban megcsíptem a gumit, de nem történt semmi. Azt a szakaszt még gyakorolnom kell.” – vélekedett Zsolt. Első körének eredménye 01:30,409 ezredmásodperc lett.

Szabolcs 47-es rajtszámmal indult. Egy picit gyengébben kezdett, de minimális különbséggel:

„Nekem még jobb volt elsőre egy óvatosabb kör. Így memorizáltam, hol lehet még gyorsulnom és a trükkös kanyarkombinációkat is kigyakoroltam.” – szerzett tapasztalatot Szabolcs. Eredménye így sem rossz, 01:31,130 mp lett.

A második körben Zsolt szinte ugyanolyan kört futott. 01:30,483 köridejével egyenletes teljesítményt nyújtott, de nem javított.

Szabolcs viszont lényegesen gyorsabb volt. 01:29,394-es idejével 2.7 másodpercet faragott első köréhez képest.

A félórás ebédszünetben már lényegesen melegebb volt a hőmérséklet, mint reggel. Bár akkor is lehetett érezni, hogy egy forró nap várható. Mint repülőtér, sehol egy fa vagy árnyék. A depóban a csapatok szervíz sátrakkal és napernyőkkel védték magukat a tűző nap elől.

A harmadik körben Zsolt lényegesen javított és eddigi legjobb körét futotta:

„Azt nem tudom, hogy a hőmérséklet mennyire segített, de most jobban mentem, gyorsabb voltam és ez már egy versenyképes köridő volt.” – örült Zsolt, hiszen 1:30 alá tudott menni, egészen pontosan 01:29,564 mp lett az eredménye.

Szabolcs a versenye legjobb körét futotta:

„Valahogy most minden kanyarnál már előre gondolkodtam, milyen ívről vegyem a következőt, egyet-kettőt jól is adott ki és természetesen nagyon figyeltem a tempóra. Ezzel a körrel most elégedett is vagyok.” – elemezte Szabolcs 01:28,484-es köridejét.

Zsolt záró köre sikerült a legjobbra. Először sikerült 1:29 alá mennie, 01:28,927-es idejével szépen zárta a versenyt.

Szabolcs látszólag jól ment, azonban elmondása alapján egy ívnél hibázott az ív kezdésénél, ezért ott „elvezett” pár tized, így maradt 1:29 felett, 01:29,226-tal.

A végső eredményeket azonban nem befolyásolták ezek a körök.

Házon belüli csata, sok ponttal

Idén első alkalommal ért el jobb helyezést Szabolcs, Zsolt előtt. A fivérek az ötödik és hatodik helyen értek célba az S3-as kategóriában a Tigrával. Ezzel 4 és 3 pontot szereztek, így stabilan állnak a középmezőnyben.

A Track Racing versenyzőinek napi összefoglalója:

„Örültünk, hogy itt versenyezhettünk, vártuk már ezt a futamot. Nagyon jó vonalvezetésű, gyors pálya volt. Tetszett. Körről-körre jobban kitapasztalható volt, ezt többnyire a köridők is mutatták. Jó döntés hoztuk gumiválasztásban, de kicsit tartottunk attól, hogy enni fogja az abroncsokat az érdes beton. De nem így lett. A hátsó szakasz kissé poros volt, de alapvetően nem befolyásolt semmit. Azonban a meleg igen. Amikor az autó hőmérője 42.5 fokot mutatott külső hőmérsékletként, az autóban kb. 60 fok lehetett. Ezt főleg rajt előtt éreztük, megterhelő volt. Az egész nap során sok folyadékot fogyasztottunk, nem tudjuk pontosan mennyit. 5-6 liter is lehetett fejenként. Pontokért jöttünk, szereztünk is sokat ezen a versenyen. Titkon benne volt még elvileg a negyedik hely reménye is, de reálisan nézve ez az ötödik és hatodik hely volt az elérhető most. Elégedetten térünk haza a futam után.” – nyilatkozták a Sződy fivérek.

Go West

Négy hét múlva ismét volánhoz ülnek a versenyzők és az ország dél-nyugati csücskében, Nagyatádon versenyeznek majd. Utcai pályán, ami mindenki számára új lesz. A futam után beszámolunk erről a versenyről is.

Fotók: Czárl Adrienn