Kállay-Saunders: „Sokkal több kell ahhoz, hogy eltűnjek”

„Olyan dolgokat is mondtak rólam, amit életemben nem tennék meg!” – jelentette ki Kállay-Saunders András a Sláger TV zenei hírműsorában, a Sláger Híradóban. A zenész-énekes őszintén, meglepő szerénységgel beszél a ma esti adásban a rágalmakról, a zene szeretetéről és a karrierjéről.

 

Az utóbbi hetekben Kállay-Saundersről kevésbé az aktuális zenei sikerei, sokkal inkább egy újabb verekedési ügy miatt cikkeztek: a hírek szerint a művészt egy bokszoló támadta meg és ütötte le egy szórakozóhely mosdójában.

 

„Mostam a kezem, amikor odajött valaki és belém kötött. Nem volt verekedés, ennyi volt az egész. Már megint olyat állítanak rólam, amit életemben nem tennék meg” – fejtette ki el Kállay-Saunders András a Sláger Híradóban. Az énekes nem tartja magát balhésnak, és azt is hangsúlyozta: menedzsmentje nem hagyta el. „Nem dobott el senki! A zenekarommal közösen döntöttünk úgy, hogy visszamegyünk a régi menedzsmentünkhöz” – mondta el a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál magyar nyertese, aki az európai verseny 5. helyezésével minden idők legjobb magyar eredményét érte el. Az interjúban arra is kitért, hogy a rosszindulatú pletykák ellenére erősnek érzi magát. „Sokkal több kell ahhoz, hogy eltűnjek” – jelentette ki.

 

Az előadóművész a Sláger Híradóban mesélt zenekara, a Kallay Saunders Band szakmai sikereiről is: első lemezükről, aktuális slágerükről, továbbá közelgő nagykoncertjükről.

 

A Sláger TV hírműsora, a Sláger Híradó minden csütörtökön új tartalommal jelentkezik. A hírműsor a művészekről szóló pozitív híreken, eseményeken, fellépéseken, zenei újdonságokon kívül fórumot biztosít az esetleges hamis hírek felgöngyölítésére is. „Szeretnénk lehetőséget adni a művészeknek, hogy karrierjük fontos történéseit megoszthassák magukról”  – mondta el Fái András, a Sláger TV producere.

 

 

Pletykák és az igazság Kállay-Saundersről: május 28-án 17.00 órától a Sláger TV műsorán!