Kalandok – számolatlanul

Ha Szalay Balázs így kezd egy napi beszámolót, akkor biztosak lehetünk benne, történt egy, s más a tereprali országos bajnokság második futamának szombati napján.

Már akkor biztos volt, hogy nem telik kalandmentesen a nap, amikor éjjel egy órától reggelig szakadt az eső. Ez ugyanis helyenként sártengerré változtatta az utakat Bábolna környékén, ami azért rejt magában kihívást bőven. S ezekkel a kihívásokkal meg kellett küzdenie az Opel Dakar Team kettősének, Szalay Balázsnak és Bunkoczi Lászlónak is.
„A gondok ellenére élveztem…”

„A gondok ellenére élveztem…”

„Technikás és lendületes pályákat jelöltek ki a rendezők, s annak ellenére, hogy délelőtt nagyon sárosak voltak, élvezet volt rajtuk autózni. Azaz élvezetes lett volna, ha az első szelektív szakasz után nem megy el a töltés a Mokkában, mert attól kezdve tizedenként fogyott el az akkumulátor töltöttsége, a harmadik szakasz rajtja előtt már úgy tolták be az ellenfelek a kocsit, mert nem volt benne erő. Ráadásként még az eső is leesett és az egyik kanyarban túl is csúsztunk – a többiekkel való beszélgetésből kiderült, hogy ők is –, úgyhogy kalandban nem volt hiány” – mondta Szalay Balázs az első három szakasz után a szervizparkban, ahol a csapat természetesen megoldotta a technikai gondokat.
A második körre nagyrészt felszáradtak a pályák, ezért is lepődött meg Szalay, amikor egyszercsak elkezdett csúszni az autó hátulja. „Amikor nem maradt abba a csúszás, mondtam Lacinak, hogy ki kell szállnunk, mert defektünk van – ezzel elvesztegettünk vagy három percet, ami a mostanihoz hasonló sprintversenyeken elég sok” – tette hozzá Szalay, aki a szombati nap után a nyolcadik helyről várja a folytatást.

A  Fehérép-kupa vasárnap öt szelektív szakasszal fejeződik be.
FEHÉRÉP-KUPA, AZ OB 2. FUTAMA, BÁBOLNA
Abszolút sorrend 6 szelektív szakasz után: 1. Marcin Lukaszewski, Magdalena Duhanik-Person (lengyel, BMW) 1:14:53, 2. Zapletal, Momot (cseh, Hummer) 59 másodperc hátrány, 3. Bialkowski, Kolodziej (lengyel, Hummer) 3:17 perc h., …8. Szalay, Bunkoczi (Opel Dakar Team, Opel Mokka) 11:08 p h.

 

Comments are closed.