Kajak-kenu válogató – Kozák, Kopasz és a női kenupáros duplázott

A kajakozó Kozák Danuta és Kopasz Bálint, valamint a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső kenupáros megismételte három héttel ezelőtti sikerét a kajak-kenusok Szolnokon zajló második válogatóversenyén, s így már készülhet az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.

A viadal keddi nyitónapján összesen öt számban rendeztek döntőt, ezek közül kettőben – férfi K-2 és C-2 1000 méteren – más egység győzött, mint az első fordulóban.
A nőknél 500 méteren az UTE ötszörös olimpiai bajnoka, Kozák, és a győriek kenus duója is esélyeshez méltóan versenyzett, előbbi közel egy másodperccel utasította maga mögé a három hete is második, ugyancsak ötkarikás aranyérmes Csipes Tamarát, utóbbi pedig majdnem öt másodperccel volt gyorsabb riválisainál.
A férfiak első fináléjában is papírforma-siker született, az itthon évek óta verhetetlen Kopasz utcahosszal verte a másodikként célba érkező Pauman Dánielt és a mezőny többi tagját, a további két döntő azonban izgalmas csatát és új győzteseket hozott.
A kajak kettesek 1000 méteres versenyét a 41 éves, háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán és a nála 16 évvel fiatalabb Gál Péter István nyerte, az első válogatón győztes honvédos duó, Koleszár Mátyás és Németh Viktor ezúttal csak ötödik lett. A kenusok hasonló számában az első versenyen diadalmaskodó Kiss Balázs és Dóri Bence Balázs most a második helyre szorult Sáfrán Mátyás és új társa, Mike Róbert mögé. Sáfrán május végén még Bakó Tamással lett második az első válogatón.
Hüttner Csaba szövetségi kapitány a verseny előtt azt mondta: ha bizonyos számokban nem az nyer, aki az első válogatón győzött, az adott helyzet dönti el, hogy még az Európa Játékok előtt megrendezik-e a pótválogatót, vagy csak utána. Minszkben jövő keddtől csütörtökig rendezik majd a sportági versenyeket.
A EJ-csapatot pénteken hirdetik ki, a küldöttség pedig vasárnap utazik el a fehérorosz fővárosba.
A szolnoki viadal csütörtökig tart, szerdán 8.30-tól, csütörtökön pedig 8 órától rajtolnak a futamok, a felnőtt döntőket a második napon 15.20-tól, míg a harmadikon 10, illetve 15.20 órától rendezik.

A keddi dobogósok (a szövetség eredményközlője alapján):
férfiak:
——–
K-1 1000 m:
1. Kopasz Bálint (Graboplast Győri VSE) 3:36.415 p
2. Pauman Dániel (FTC Rekontir KK) 3:41.740
3. Ceiner Benjámin (Budapesti Honvéd SE) 3:44.420
K-2 1000 m:
1. Kammerer Zoltán, Gál Péter István (Graboplast Győri VSE, Szolnoki KKK) 3:19.979
2. Noé Zsombor, Solti László (Merkapt-Mekler Ifjúsági TSE, Vasas SC) 3:20.349
3. Noé Bálint, Ilyés Róbert (Budapesti Honvéd SE) 3:21.049
C-2 1000 m:
1. Sáfrán Mátyás, Mike Róbert (KSI SE) 3:43.703
2. Kiss Balázs, Dóri Bence Balázs (Dunaferr, UTE) 3:44.058
3. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (Dunaferr, UTE) 3:44.128
nők:
—-
K-1 500 m:
1. Kozák Danuta (UTE) 1:51.532
2. Csipes Tamara (Budapesti Honvéd SE) 1:52.497
3. Medveczky Erika (Budapesti Honvéd SE) 1:53.187
C-2 500 m:
1. Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győri VSE) 2:01.649
2. Kisbán Zsófia, Bragato Giada (Lágymányosi Spari Vízisport, Tiszaújvárosi KKSE) 2:06.144
3. Bonyai Regina, Kulcsár Dorina (Bajai VSK, Dunaferr SE) 2:13.109

Forrás:MTI