Kádár utolsó beszéde Nagy Imre kivégzésének évfordulóján az Erkelben

Nagy Imre és társai kivégzésének 60. évfordulóján újra látható lesz a Kádár János utolsó beszédéből készült kamaradarab. A Kádár (leg)utolsó beszéde című előadás az ítélet végrehajtásának pontos pillanatában, hajnali 5 óra 9 perckor kezdődik június 16-án az Erkel Színház nagyszínpadán.

     Az Ókovács Szilveszter koncepciója nyomán, Novák Tamás által rendezett előadásban Kádár Jánost Kőrősi András, Rajk Lászlót Fülöp Tamás, Nagy Imrét Farkas Dénes alakítja, a további szerepekben Stefánszky István látható – közölte a Magyar Állami Operaház hétfőn az MTI-vel.
    Mint felidézték, az MSZMP Központi Bizottságának zárt ülésén, 1989. április 12-én váratlanul felszólalt Kádár János. Az akkor 77 éves pártfőtitkár a rendszerváltozás előtt nem sokkal próbált számot vetni az 1945 után történtekben vállalt szerepével, felelősségével. Csapongó, sokszor szinte összefüggéstelen beszéde régi bűnök súlyától görnyed, a sok csönd és mellébeszélés közt beszűrődik a valóság is a maga iszonyatával.
    Kádár meghasadt tudata megidézi két rettegett démonát, Rajk Lászlót és Nagy Imrét, akik a színpadon is megjelennek. A shakespeare-i királydrámákat idéző hiteles történelmi szöveg mögé korabeli archív filmekből és hangfelvételekből épül díszlet, hogy világossá váljon, a történelem a legkegyetlenebb és legigazságosabb rendező – írták a közleményben.
    Az utolsó beszédből készült kamaradrámát az Operaház különleges helyszínén, a nézőtér alatti zengőtérben mutatták be az 1956-os forradalom 60. évfordulójának alkalmából.

Forrás:MTI