Júniustól a BKK üzemelteti az M1-M7-es autópálya bevezetőjének budapesti szakaszát

2013. júniustól az M1-M7-es autópálya bevezetőjének egy szakaszát kezelésre és üzemeltetésre a Budapesti Közlekedési Központ vette át, miután az Állami Autópálya Kezelő, a Fővárosi Önkormányzat és a BKK megállapodása alapján a Nemzeti Közlekedési Hatóság azt helyi közúttá minősítette. A változtatást az Őrmezőn tervezett intermodális csomóponthoz kapcsolódó átépítés tette szükségessé. Az út besorolásának módosítása ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a BKK legkésőbb 2014-ben az Egér úttól a városközpont irányában autóbuszsávot alakítson ki a leállósáv felhasználásával. Ennek eredményeként a közúti forgalom kapacitása változatlan marad. A járművezetők számára semmilyen észlelhető változás nem történik, ugyanakkor a buszok gyorsabban haladhatnak majd.

 A BKK által kezelésre átvett útszakasz az autópálya eddigi üzemeltetési határától, a Sasadi úti csomóponttól az Egér út után, a budaörsi áruházak irányába kb. 200 méterre, Budapest közigazgatási határáig terjed. A sebességszabályozás nem változik, lakott területen kívüli útszakasz marad továbbra is, tehát a járművezetők számára semmilyen érdemi, észlelhető változás nem történik. A hibaelhárítást, útellenőrzést a továbbiakban a BKK végzi, az egyéb feladatokat pedig a Fővárosi Önkormányzat cégei, az út tisztítását például az FKF Zrt.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*