Június utolsó estéjén a szokásos teltház előtt búcsúzott el Budapesttől Vári Éva a Játékszínben. A Kossuth-díjas színésznő Pécsre költözik.

Június 30-án, A hölgy fecseg és nyomoz című krimi-komédiában láthatta utoljára Vári Évát a közönség a Játékszínben. Az ünnepelt színésznő főszereplésével 2013-as bemutatója óta töretlen sikerrel játszották a darabot, amely tegnap este, a 105. előadás után lekerült a műsorról.

VariEva_vastaps

A színpadi köszönetnyilvánítás után Bank Tamás igazgató kiemelte: “Vári Éva jelenléte fontos tényező marad a Játékszín életében. Az ország egyik legjobb színésznője színházunk újranyitásakor letette mellettünk a voksát, bizalmat szavazott nekünk, hozta a tudását, a nevét adta ehhez a szériához, amiért köszönettel tartozunk.”

Jóval több, mint 150 szerep, közel kétszáz bemutató, számos film és szakmai díj – ez Vári Éva eddigi pályafutásának mérlege. Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, de elsősorban kiváló tehetségű előadó. Drámai erejét, komikai színeit és muzikalitását egyformán elemi erővel, mégis könnyeden képes átadni. 1958-ban, Kaposvárott debütált, a következő, csaknem hat évtizedben pedig nemcsak a közönség rajongását nyerte el, de kivívta a színházi szakma egyöntetű elismerését, tiszteletét is. 1963-tól 1992-ig a Pécsi Nemzeti Színház társulatát erősítette, majd már tapasztalt színésznőként a fővárosba szerződött, és meghódította a pesti publikum szívét is. A művész tavasztól sorban búcsúzott el azoktól a színházaktól, amelyekben játszott, mert döntést hozott: idén visszaköltözik Pécsre, ahol azonban még színpadra lép. A művésznő utolsó budapesti előadása után elmondta: “Most lesz időm olyan dolgokkal foglalkozni, amik eddig a zsúfolt időbeosztásom miatt elmaradtak. Kiállításra, koncertre járni, végigolvasni egy könyvet és nem fáradtan félbehagyni – egyszerűen szólva: élvezni az életet!”

 

Fotó: Ambrus Marcsi