Június 10-ig lehet pályázni trafikok működtetésére az ötödik pályázati körben

NévtelenMegjelent a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló új nyilvános koncessziós pályázati kiírás, a pályázatokat június 10-én éjfélig lehet benyújtani – közölte az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

    Ez az ötödik pályázat, amelyet a trafikok működtetésére írtak ki.
    A negyedik koncessziós pályázat eredményét március 14-én hirdette ki az ND Zrt., a nyertesek április 11-éig köthették meg a szerződést. Légrádi Petra, az ND Nonprofit Zrt. marketing és kommunikációs vezetője akkor azt mondta az MTI-nek: 127 nyertes volt, és 18 település esetében nem született szerződés a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. és a vállalkozások között nemzeti dohánybolt működtetéséről. Ennek oka általában az volt, hogy a szükséges engedélyeket a pályázók nem tudták időben beszerezni.
    A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény (trafiktörvény) szerint 2013. júliusától csak az állami pályázaton koncessziót, vagyis működési jogot nyerő vállalkozások árulhatnak dohányterméket Magyarországon meghatározott feltételek mellett. Az ND Zrt. e jogok kiadása és a megszűnő dohányboltok pótlása érdekében folyamatosan írja ki a pályázatokat. A koncesszió húsz évre szól.
    Jelenleg mintegy 5800 koncessziós joggal rendelkező trafik működik az országban, és további 500 helyen ideiglenesen árulnak dohánytermékeket addig, amíg nem találnak gazdára ezek a koncessziók is.
    Az ND Zrt . közleménye szerint a pályázatokat külön-külön, kizárólag postai úton, az ND Nonprofit Zrt. postafiók-címén lehet benyújtani. A pályázat benyújtásának díja darabonként bruttó 31 750 forint, amelyet legkésőbb a pályázat benyújtásával egyidejűleg kell átutalni.
    A pályázati kiírás teljes terjedelmében elérhető és letölthető a www.nemzetidohany.hu honlapról, illetve ingyenesen beszerezhető az ND Nonprofit Zrt. által működtetett ügyfélszolgálati irodában.

Forrás:MTI