José Carreras a Papp László Budapest Sportarénában lép fel

José Carreras spanyol tenor A Life in Music című koncertjével 2017. január 20-án a Papp László Budapest Sportarénában lép színpadra utolsó világ körüli turnéja keretében.

    José Carreras operákból, operettekből, musicalekből ad elő részleteket a Budafoki Dohnányi Zenekar kíséretével, David Gimenez vezényletével. Az esten kivetítőn a művész életpályájának fotói lesznek láthatók, amelyek méltóképpen illusztrálják a dalokat – közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.
    “Olyan dalok ezek, amelyek mindig is megmozgattak. Akárhányszor hallom őket, lázba hoznak, szenvedély és érzelem van bennük. Megpróbálom a hangommal kifejezni a szívemben és a lelkemben rejlő érzéseket. Tudják, szenvedélyes, mediterrán ember vagyok, ott születtem” – idézte az énekes szavait a közlemény. A művész a budapesti fellépésről úgy fogalmazott: “Örülök, hogy ebben a csodás városban énekelhetek, még inkább, hogy ebben a különleges arénában. Jól emlékszem a nagyszerű magyar közönségre, olyan emberek, akik ismerik a zenét, nagylelkűek és közel állnak a szívemhez”.
    A Grammy-díjas tenor 11 éves korában debütált a barcelonai Teatro Liceo színpadán, Manuel de Falla spanyol zeneszerző Pedro mester bábszínháza című egyfelvonásos operájában. Huszonnyolc éves korára 24 különböző operaszerepet énekelt el, bemutatkozott a világ négy legjelentősebb operaházában, Bécsben, Londonban, New Yorkban és Milánóban.
    Az 1980-as években óriási sikert aratott Verdi Requiemjében, felejthetetlen alakítást nyújtott Kalaf szerepében Puccini Turandotjában.
    Luciano Pavarotti olasz és Plácido Domingo spanyol operaénekessel 1990-től a “három tenorként” világszerte nagy sikerrel léptek fel, 1991-ben Grammy-díjat kapott.
    Többször szerepelt Budapesten. 2005 márciusában ő énekelte be a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet az újonnan épült Művészetek Palotájában, 2007-ben a Pécsi Tudományegyetem díszdoktorává avatták.
    2009-ben bejelentette visszavonulását az operaházi szerepektől, csak koncerteken és gálaműsorokban lépett fel, 2014 áprilisában azonban visszatért az operaszínpadra.

Forrás:MTI