Jónak lenni jó – Storcz Botonddal

December 15-én, vasárnap egy egész napos műsorfolyammal zárul a közmédia Jónak lenni jó elnevezésű jótékonysági kampánya, amellyel ebben az évben a Katolikus Karitász munkáját támogatja. Sportágon belülről és kívülről is várják a felajánlásokat Storcz Botond dedikált pólójára.

A jótékonysági akció elsődleges célja az adománygyűjtés mellett, hogy a felhívja a figyelmet a karitatív szervezet sokrétű tevékenységére.  Tavaly az MTVA nagy eredménnyel gyűjtött a Böjte Csaba testvér által vezetett gyermekintézmények javára: akkor 92,6 millió forint adományt adtak át a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak.

Az MTVA december 15-én vasárnap reggel 9 órától közel 10 órányi műsorfolyamban mutatja be a Karitász működését, szervezetét, támogatottjait és önkénteseit riportokkal, budapesti és vidéki élő kapcsolásokkal, kisfilmekkel és stúdióbeszélgetésekkel.

Az M1 csatornán futó Jónak lenni jó vendége lesz vasárnap 14.50-től Storcz Botond háromszoros olimpiai bajnok. A műsor készítői árverésre bocsájtják a felnőtt kajak-kenu válogatott vezetőedzője által felajánlott dedikált pólót, amelyre egész nap lehet majd licitálni.

„Szép emlékeim kötődnek ehhez a pólóhoz – meséli Storcz Botond. Az idei vb-n Duisburgban ebben vezettem a magyar válogatottat és a csapat szenzációsan szerepelt: 7 arany-, 4 ezüst- és 4 bronzérmet szerzett, ezzel megnyerte az olimpiai pontversenyt a hazai pályán rajthoz álló németek előtt.”

Az árverésre bocsájtott relikviákat az alábbi helyen lehet megtekinteni:

mtv.hu/jonaklennijo

A műsor készítői a jótékonysági árverésen kívül folyamatosan várják az adományokat a Katolikus Karitász részére.

Számlaszám: Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008 IBAN HU17 120 111 480012 4534 00100008 SWIFT: UBRTHUHB Adományvonal: 1356

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*