Jelentős autóipari fejlesztés Mezőlakon

Adient Nagy András gyárigazgatóAz Adient, vezető autóüléseket gyártó vállalat 1.3 milliárd forintos beruházás keretében bővítette magyarországi kapacitását. Jelenleg a világ minden harmadik autójába a vállalat által gyártott autóülés alkatrészek kerülnek beszerelésre. A most átadott legújabb, negyedik mezőlaki üzemcsarnokban a legkorszerűbb technológia alkalmazásával prémium kategóriás gépjárművekhez készítenek magas minőségi elvárásoknak megfelelő autóüléseket és ülés alkatrészeket. Az itt készülő termékek, olyan vezető európai autógyárak számára készülnek, mint például a BMW, a Daimler, a Ford, a Tesla, a Seat, a Toyota vagy a Volkswagen. 

Az Adient cégcsoport 2016 óta van jelen Magyarországon, három Magyarországi telephelyén – Móron, Mezőlakon és Kecskeméten – több mint 3700 szakember dolgozik. A Mezőlakon jogelődje révén 1997 óta működő, 740 főt foglalkoztató üzemben ülés háttámla- és ülésmagasság állító szerkezetet, zárszerkezetet valamint ülésrögzítő mechanizmusokat gyártanak, melyeket az Európai Unió összes országába, illetve Ausztrália kivételével a világ minden kontinensére szállítja a vállalat.

A jövő technológiáját építik a jelen autóiba: Mezőlakon készül a világ egyetlen holtjátékmentes ülésmechanikája

„Az autóipar talán ez egyik leggyorsabban fejlődő, legtöbb innovációt alkalmazó és az egyik legnagyobb üzleti terület a világon. Ez egy teljesítmény és eredmény orientált világ, ahol a fejlődés és versenyképesség motorja a technológiai innováció minél hatékonyabb alkalmazása. Mezőlakon az innováció a hétköznapi rutin része. Ennek egy emlékezetes és kiemelkedő eredménye volt, amikor mérnökeink a világon elsőként teljesen holtjátékmentes működésű ülés háttámla állító termékcsaládot fejlesztettek ki, amely egy újabb, világszerte innovációnak számító fejlesztés. Új multifunkcionális üzemcsarnokunk megnyitása is tulajdonképpen egy ehhez hasonló innovatív lépés, amely lehetőséget biztosít számunkra, hogy a legkorszerűbb technológiát építsük be a gépjárművekbe ”- foglalta össze az aktuális bővítés hátterét Nagy András megbízott gyárigazgató.

Új üzemcsarnok a versenyképességért

Az új mezőlaki üzemcsarnok 2021-ig elegendő gyártóterületet és korszerű kiszolgáló területet biztosít ahhoz, hogy az Adient tartani tudja a lépést a megrendelői igényekkel, a piaci versennyel. Kialakításakor olyan innovatív és gyakorlatias építészeti megoldásokat alkalmaztak, amelyek hosszútávon is lehetőséget nyújtanak az esetleges további kapacitásbővítésre. Mindemellett magas színvonalú irodák, laborok és tárgyalók kialakítására került sor a projekt keretében.

Az új üzemcsarnok számokban

 

  • 2000 m2 gyártócsarnok
  • 600 m2 iroda és egyéb helyiségek
  • Kibővített logisztikai pályaudvar
  • További bővülési lehetőség