Ismét Jótékonysági limuzinos felvonulást tartottak hátrányos helyzetű gyermekeknek, rendőri kísérettel

Százötven hátrányos helyzetű gyermeknek szerzett újra különleges élményt a Baptista Szeretetszolgálat programszervezője, Baricz Dezső. Népszerű sztárok is az esemény mellé álltak: Bárdosi Sándor, Győrfi Pál és Kis Grófo, akik boldogan segítettek, hiszen édesapaként fontos számukra, hogy örömet okozzanak a kicsiknek. Budapesten az utakat lezárva több limuzinnal és luxusautóval, rendőri kísérettel vitték körbe a kicsiket és nagyokat.

 Jótékonysági limuzinos felvonulás

Öt darab limuzin és harminc luxusautó várta a gyermekeket a Hősök terén, ahonnan elindult a konvoj, és a fontosabb látványosságokat érintve vonultak a drága autók körbe a fővárosban. Izgalmas, vidám és lebilincselő eseményen vehettek részt a rászoruló diákok, akiket sztárvendégek és rendőrök kíséretében vonultattak fel extrém és drága autókkal. Az adrenalin dolgozott minden résztvevőben, gyerekben és felnőttben egyaránt.

A Baptista Szeretetszolgálat programszervezője, Baricz Dezső idén is nagy lelkesedéssel, még több autóval szervezte meg ezt a programot.

– Ennek az eseménynek az ötlete 2011-ben született meg a fejemben, azóta minden évben megkeresem a lehető legtöbb céget, és kérem őket, hogy ajánljanak fel néhány limuzint és luxusautót erre a célra. A gyermekek nagy örömére elfogadta a meghívást Kis Grófo, Bárdosi Sándor és Győrfi Pál, akik első szóra igent mondtak. Nekik is vannak gyermekeik, és sokat jótékonykodnak, szívükön viselik a hátrányos helyzetű gyermekek sorsát. Nekem ez az életem. Amiért érdemes gyerekekkel foglalkozni, látni az arcukon az örömöt, hálásak, és annyi szeretetet kap az ember tőlük. Számomra az a természetes, hogy jót teszek immár 23 éve a Baptista Szeretetszolgálatnál. Minden gyermek pizza szeletet kapott a Pizza King Express jóvoltából és Saad Melhem támogatásával. Ajándék csomagokkal is megleptük őket: az üdítőket a XIXO támogatásával, a kekszeket a Detki Keksz jóvoltából és játékokat a REGIO JÁTÉK támogatásával kaptuk, továbbá köszönöm a Be Happy Maszkok ügyvezetőjének, Gary Bognárnak a támogatást. Köszönetet szeretnék mondani: a Rendőrségnek, a Polgárőrségnek, a támogatóknak, a luxusautó és a limuzinok tulajdonosainak, az önkénteseknek és nem utolsó sorban a sztárvendégeknek is – mesélte boldogan Dezső, aki mindig nagy szeretettel segít, ahol tud.

Győrfi Pál is örömmel elfogadta a meghívást, a résztvevők sorban állva kértek tőle közös fotót. 

– Azt látom, hogy Magyarországon nagyon sok jóakaratú ember van. Vannak, akik egyénileg próbálnak segíteni a rászorulókon, vannak, akik szervezetbe tömörülnek, és vannak olyan szereplők, akik néha az egyik oldalon, néha a másik oldalon tűnnek fel. Gondolok itt a Baptista Szeretetszolgálatra, akik nemrégiben még nekünk, a mentősöknek segítettek. A koronavírus járvány idején kaptunk ugyanis tőlük élelmiszercsomagokat, és sokszor részt vesznek a rendezvényeinken is. Most pedig egy kicsit én segíthettem nekik, hiszen az általuk szervezett felvonuláson lehettem én is vendég. Úgyhogy én azt gondolom, hogy teljesen mindegy, hogy az adott pillanatban éppen mi a szerepünk, az a lényeg, hogy egy oldalon állunk, ez pedig a jó oldal. Rengeteg szeretet árad minden egyes ilyen rendezvényen, és ez a szeretet az, ami miatt én is itt részt vettem. Baricz Dezsőt és munkásságát nagyon tisztelem, és becsülöm, az egész életét a jótékonyságra tette fel, hogy segítsen rászorulókon, betegeknek, gondozóiknak. Jó érzéssel tölt el, hogy a gyerekeknek élményt nyújtunk, amely sokszor egész életre szól – mondta az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Kis Grófo, énekesen is csüngtek a kicsik, ő is örömmel állt az esemény mellé: 

– Dezsőben egy úriembert ismertem meg, nagyon jószívű. Valamilyen szinten egy hullámhosszon vagyunk, hiszen ő is a szíve ügyeként kezeli a hátrányos helyzetű gyerekeket úgy mint én is, és ami még nagyon közös bennünk, az a hit. Most először volt rá lehetőségem, hogy részt vegyek a rendezvényén, és csak ámultam, bámultam, hogy milyen nagyszabású eseményt hozott össze, mennyi energiát fektetett bele, és látszott a gyerekeken, milyen jól érezték magukat. Ez az ő életükben egy hatalmas öröm. Én pedig nagyon szívesen teszem, ha egy kis boldogságot tudok az emberek életébe szerezni, főleg a gyerekek számára.