Ismét hátrányos helyzetű gyermekeknek szervezett kulturális kirándulást a fővárosban Baricz Dezső

Spread the love

Harminc gyermeket lepett meg szórakoztató programokkal Baricz Dezső, a Baptista Szeretetszolgálat programszervezője. A tanulók Petőfibányáról érkeztek, hogy megcsodálhassák több napon keresztül Budapestet. Hotel, étterem továbbá kulturális és szórakoztató intézmények csatlakoztak a felhíváshoz, hogy a rászoruló csemetéknek örök élményt szerezzenek.

Kulturális Kirándulás a Fővárosban - Parlament

A Baptista Szeretetszolgálat immár hatodik éve, 2020-ban is folytatta a „Kulturális Kirándulás a Fővárosban” címmel programsorozatot hátrányos helyzetű gyermekeknek. A tanulók olyan eseményeken vehettek részt idén is, amelyről eddig csak álmodni mertek. Színesebbnél színesebb programokra voltak hivatalosak: meglátogathatták többek között a Parlamentet, a Rendőrpalotát, a KockaParkot, az Elevenparkot és a Fővárosi Nagycirkuszt.

- Minden évben az a célom, hogy minél különlegesebb programot állítsak össze a gyermekeknek, és olyan élményt nyújtsak, amit eddig még nem tapasztaltak. Finomabbnál finomabb ebédet, vacsorát ettek szállodákban és éttermekben. Minden évben szinte biztos vagyok benne, hogy azok a gyermekek, akik még nem jártak a fővárosban, csakis jól érezhetik magukat. Próbálok mindig hátrányos helyzetű gyermekeket meghívni erre a csodás lehetőségre, akik tudják értékelni is a programot. A Novotel Budapest Danube szálloda biztosította a 2 éjszaka szállást és a félpanziót. A gyermekek különböző programokon vehettek részt: Kövér László, az Országgyűlés elnöke jóvoltából a csoport megtekinthette a Parlamentet. Az Elnök Úr már évek óta támogatja a programot, és fontosnak tartja, hogy hátrányos helyzetű gyermekek és kísérőik megismerjék a Parlament történetét, és megcsodálják a gyönyörű épületet – mondta Baricz Dezső, aki mellé számos intézmény, ismert személy áll a jótékony célok megvalósítása végett.

- Dr. Balogh János, rendőr vezérőrnagy, az országos rendőrfőkapitány jóvoltából van lehetőség látogatást tenni a Rendőrpalotában, ahol minden alkalommal bűnmegelőzési előadáson vesznek rész a gyermekek. Karvaly Viktor, rendőrőrnagy, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályról gyermekbarát előadásával kápráztatta el a diákokat. A gyermekek végig figyelték az előadást, és egy órán keresztül néma csendben ültek, és figyeltek, tanultak. Továbbá a gyermekek részt vettek a Fővárosi Nagycirkuszban, és élvezték a két órás cirkuszi előadást. A Campona KockaPark vezetősége szintén két órás izgalmas, tartalmas élményt nyújtott számukra. Az Elevenpark munkatársai is várták a csemetéket, akik kiadták magukból a feszültséget, és ugráltak, játszottak. Köszönetet szeretnék még mondani Melhem Saad a Pizza King tulajdonosának, aki már több éve támogatja a Baptista Szeretetszolgálat rendezvényeit. Folyton azt kérdezték tőlem a gyermekek, mikor jöhetnek újra. Nagyon örülök, hogy sikeresen lezárult a programsorozat első csoportja, és öröm volt látni a csillogó szempárokat.

A csoporthoz Baricz Dezső meghívására Budapestre érkezett  még Varga János és három fiúgyermeke, hogy kicsit elfelejttesse velük a szörnyű tragédiát. Az 5 éves Noel, a 3 éves Milán és 11 éves János ugyanis félárván maradtak, miután az édesanyjukat elütötte egy autó.

Varga János megható szavakkal illette a programszervezőt:

– Sosem láttam hozzá fogható embert. A gyerekeim, az első pillanattól nagyon megszerették. Nincs rá szó, mennyire jó ember. A sötétségben fényt adott nekünk, és mint családtag örökké a szívünkbe zárjuk. Nekünk ő példakép, mert embert nem ismerek, ki ennyire önzetlen, tiszta szívű. Nem tudom elmondani, mit érzek, mert szavakban nem lehet kifejezni.

 

 

 

Comments are closed.