Ismét Eb-n a magyarok

kajak

A gyorsasági kontinensviadal után egy héttel az ifjúsági futamokkal elindult az idei maraton Európa-bajnokság a spanyolországi Pontevedrában, ahol szombaton és vasárnap már a tavalyi győri világbajnokság felnőtt sztárjaié lesz a főszerep. Egyedül a férfi kajakosoknál van jelentős változás, női kajakban és kenuban az egységek összetétele változatlan.

„Az utánpótláskorú versenyzőkkel már kedden kiutaztunk a helyszínre. A portugáliai Portóban szállt le a gépünk, onnan 170 kilométerre, északra található a spanyolországi versenyhelyszín. Tegnap már bejártuk a pályát és a hajók összeszerelése is megtörtént. Itt meg kell jegyezni, hogy nagy köszönettel tartozunk Sztanity Lászlónak és Barina Józsefnek, amiért bevállalták ketten, hogy a vontával megteszik az oda-vissza közel 6000 kilométeres utat” – mondta Weisz Róbert, maraton vezetőedző, aki hozzátette, hogy a szervezéssel, a szállással és úgy általában a körülményekkel nagyon elégedett, bár a tegnap esti megnyitóünnepség szerinte felejthető volt.

Csütörtök délelőtt az ifjúsági női egyesek versenye zajlott, két szám után a csapat száz százalékos. Női kenuban a bajai Pálfia Panna nyerte a 15,8 kilométeres távot, a kajakos hölgyek 19 kilométeres versenyszámának elején pedig meglépett a mezőnytől a két szekszárdi versenyző, Nagy Viktória és Balogh Zsófia. Ők a végén is ebben a sorrendben állhattak fel a dobogó első és második fokára. Ma a folytatásban és holnap a többi U23-as és ifjúsági számot rendezik meg.

A felnőtt mezőnynek szombaton bonyolítják az egyes, vasárnap pedig a páros futamokat. Ezen a hétvégén szállnak a tavaly szeptemberi győri világbajnokság után először vízre nemzetközi versenyen a felnőtt válogatott legjobbjai.

„Nagyon erős ifi csapattal, valamint a legjobb U23-as versenyzőkkel veszünk részt a viadalon, az utóbbi korosztályból ezúttal is rajthoz állnak az elmúlt évek világ- és Európa-bajnok egységei. A felnőttek között pedig egyesben ezen a versenyen is dobogós helyezést várhatunk Csay Renátától, valamint a Csay, Bara Alexandra duótól, kenuban Kövér Mártontól, valamint a Kövér, Dóczé Ádám párostól. Férfi kajakban is hasonló a helyzet, bár ott új társsal áll rajthoz Boros Adrián, ennek ellenére tőle egyesben és a Boros, Mészáros Márton kettőstől párosban is jó eredményekre számítok” – fogalmazta meg a legjobbakkal szembeni elvárásait a vezetőedző.

Az ifjúsági és U23-as csapat összetétele itt, a felnőtt csapaté pedig itt tekinthető meg.