Ismerd meg testedet! Segít a Közép-Európa Táncszínház

A Jurányi Inkubátorház Kávézójában a Közép-Európa Táncszínház igazgatója, Szögi Csaba várta finom falatokkal, kávéval, üdítővel, az új évadot megnyitó, rövid köszöntővel a sajtó képviselőit. Akkor még nem tudtuk, hogy nagy árat fizetünk ezért.

A társulat próbatermébe gyanútlanul besétáló újságírók nem voltak képesek ellenállni Kun Attila művészeti vezető hipnotikus erejének, és egyszer csak azt vették észre, hogy megmozdulnak, mi több, tetőtől talpig alaposan megdolgoztatják az izmaikat.

Amikor visszahelyezkedve székemre, kis idő után képessé váltam az elhangzottak felfogására, Kun Attila szavait hallottam, hogy miért kell, amikor csak lehetséges, előadásaikhoz nyitott próbákat is hozzákapcsolniuk, mert a testtudat, a testismeret ma már egyáltalán nincs a köztudatban, és a szakma felelőssége, hogy újra divatba jöjjön. A társulat tervei is e szent cél szerint alakulnak. Zászlajukra az oktatást, művészetre nevelést, tehetséggondozást, tehetségkutatást írták, hogy a tánc, a mozgás minél szélesebb körben elterjedjen. A Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásának köszönhetően a társulat egy új közép-európai oktatási programot dolgozott ki a visegrádi országok fiatal táncművészeinek. A program az I. Közép-európai Kortárstánc Oktatási Konferenciával indul, amelyet 2016. tavaszán rendez a KET Budapesten. 2016 nyarán pedig a résztvevő intézmények egy-egy hetes oktatást szerveznek saját városaikban.

A két éve indított Ifjú Koreográfusok Fóruma nyertesei közül Szamosi Judit és Kiss Anikó mutatkozhat be. Az IKF lényege, hogy a nyertes pályakezdő koreográfus egy hétig dolgozhat profi színházi körülmények között, ahogy Kun fogalmazott, „ezzel a hardverrel”, a társulattal, majd a hét végén egy demonstráción mutatja be munkáját. Ujszászi Dorottya koreográfiája pedig egyenesen a társulat repertoárjába épül: a Click bemutatója novemberben lesz a Bethlen Téri Színházban. Szintén novembertől látható az Igaz történet alapján című új tánc/színházi nevelési előadás. A műfajteremtő Horda2 című előadáson eddig 33 középiskolai csoport vett részt. A most készülő színházi nevelési foglalkozás a színházi berkekben legfélelmetesebbnek tartott korosztályt, a 12-14 éveseket szólítja meg.

A sokéves oktatói gyakorlat és a színházi nevelés területén szerezett tapasztalatok felhasználásával készül a KET saját, Ki vagy te, kortárs tánc? című beavató, formabontó táncismereti előadása, amelyben emblematikus alkotásaiból láthatók részletek.

Tavasszal hármas koprodukcióban készül előadás a 30 éves Artus Társulattal és a Nemzeti Táncszínházzal. Tavasszal lesz a bemutatója a Stabat Mater táncoratóriumnak, amelyben a Nagyvárad Táncegyüttes is szerepel.

K-arcok címmel új – ismét Kun Attilát idézem – „minikamara” sorozat indul az évadban. Nyolc alkalommal más és más meghívott koreográfus készít szólót a nyolc fős társulat egy-egy táncosának.

 

Horváth Gábor Miklós