Iráni atomprogram – Moszkva a szerződés megtartására szólította fel Washingtont

Oroszország felszólítja az Egyesült Államokat, hogy tartózkodjon az iráni atomalku felmondását célzó meggondolatlan lépésektől – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes kedden az RBK című gazdasági naplapnak nyilatkozva.

    Rjabkovot a lap azért szólaltatta meg a témában, mert Donald Trump amerikai elnök a várakozások szerint még kedden be fogja jelenteni, hogy Washington eláll az iráni nukleáris programról 2015-ben megkötött nemzetközi megállapodás végrehajtásától. Az orosz diplomata úgy vélekedett, hogy Trump valószínűleg nem fogja meghosszabbítani az Irán elleni amerikai szankciók felfüggesztésének elnöki rendeleteken alapuló mechanizmusát.
    “Óvjuk Washingtont az ilyen bejelentéstől, mert ez az átfogó közös cselekvési terv közvetlen megsértését jelentené” – mondta.
    Rjabkov szerint nincs alapja azt feltételezni, hogy Teherán a nukleáris fegyver kidolgozásán dolgozik, mert az atomprogramról kötött megállapodás áthághatatlan akadályokat gördített egy tesztrobbantás összetevőinek létrehozása elé. Rámutatott, hogy Irán önként ment bele az alkuba, amelytől azt várta, hogy megnyitja előtte a többi országgal való gazdasági és műszaki együttműködés lehetőségét.
    “Ugyanakkor a Trump-kormányzat részéről a revízió és annak a kísérletét látjuk, hogy abszolút kitalált ürügyek alapján keresztülhúzzák az elért eredményeket” – hangoztatta a helyettes tárcavezető.
    Rjabkov szerint Moszkva kész arra, hogy Párizs javaslata nyomán tárgyalásokat folytasson a tíz évre megkötött iráni atomalku 2025 utáni jövőjéről, valamint Teherán rakétaprogramjáról és a regionális biztonságról. Beszámolója szerint Oroszország Izraellel párbeszédet folytat a témáról.
    “Az alku vélhetően elfogadható lenne Izrael számára, ha Irán minden fenntartás nélkül elfogadta volna a legkeményebb feltételeket. De a szerződések komolysága és életképessége a klasszikus diplomáciában a részes felek egyenlő elégedetlenségében méretik. Az átfogó közös cselekvési terv éppen egy ilyen eset” – fogalmazott Rjabkov.
    Irán 2015 nyarán egyezett meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagjával, valamint Németországgal és az Európai Unióval atomprogramjának korlátozásáról az ellene életbe léptetett szankciók fokozatos feloldásáért cserébe. A megállapodást azonban a 2017 elején hivatalba lépő amerikai elnök többször is megkérdőjelezte.
    Trump január közepén – miután aláírta a dokumentumot arról, hogy Irán betartotta a 2015-ben kötött nemzetközi megállapodásban foglaltakat – közölte: amennyiben az elkövetkező 120 napban, május 12-ig nem vizsgálják felül és nem korrigálják a megállapodás egyes passzusait, az Egyesült Államok egyoldalúan kilép az egyezményből.
    Rjabkov egyébként az RBK-nak azt is kijelentette, hogy egy orosz-amerikai csúcstalálkozó nagy előrelépést jelentene, de annak még sem a helyszínéről, sem az időpontjáról nem született megállapodás. A Kreml sajtószolgálatának közleménye szerint a két elnök a személyes megbeszélés tető alá hozása mellett foglalt állást, amikor Trump március 20-án gratulált Putyinnak újraválasztása alkalmából.

Forrás:MTI