Intézményi együttműködésekkel gördül az Opera

Hatvan éve szünetelő sikertörténetet éleszt újjá a Magyar Állami Operaház. Január 27-én újraindul a Gördülő Opera, amely a legnépszerűbb operákat viszi el vidéki színházak színpadaira. A fővárosi dalszínház művészeinek első előadását a sorozatban Káel Csaba rendezte. Ha a közösség megnyeréséről van szó, az Opera vidékre gördül, ám az ország fiataljait az OperaKaland sorozattal Budapestre invitálják. A második kalandozás után pályázatot is hirdettek számukra, amelynek nyertesei a magyar kultúra napján díjakat vesznek át az Operában.

Gördülő díszletterv_Szendrényi Éva1A Gördülő Opera 1948-ban indult országhódító útjára. Az Operaház akkori vezető művészei – köztük a legendás szoprán, Gyurkovics Mária is – hazánk szinte teljes területét bejárták, hogy az operairodalom legnépszerűbb darabjaival álljanak a vidék közönsége elé. A nagy sikerű sorozatban utaztatták a Pillangókisasszony, A sevillai borbély és a Don Pasquale előadásait.

2014-ben, pontosan hatvan év szünet után ugyancsak a lóvá tett öreg, Don Pasquale történetével indul újra a Gördülő Opera sorozat. Ókovács Szilveszter főigazgató megfogalmazása szerint a cél ugyanaz, miként az elődöké: az Opera márkavédjegyes előadásait eljuttatni operát nem játszó magyar városok színházaiba. 2014. január 27-én elsőként Kecskemét fogadja az Opera előadását, Káel Csaba Don Pasquale-rendezését, amelynek címszerepében Szüle Tamás, az egyetlen női szerepben pedig Szemere Zita áll színpadra.

Elsőként a kecskeméti Katona József színház közönsége láthatja a Gördülő Opera könnyen utaztatható díszletét is, amely Szendrényi Éva tervei és ötlete nyomán egy dobozt formál – az Opera ebbe pakolja be a produkciót, és viszi városról városra. A jelmeztervező a divat világából érkezett. Németh Anikó  a hétköznapi viseletre tervezett ruháinál is előszeretettel alkalmazza régi idők szabásvonalait, sziluettjeit, kézműves megoldásait, elkötelezett híve az innovációnak, kísérletezésnek. „A színházi térben az értelmezés határai is kiteljesednek  – vallja. – Operajelmezeimben kifejezhetem vonzódásomat a történelmi korok viseleteihez és lehetőségem nyílik átértelmezni azokat. Sajátomnak érzem az opera világát, az emberi hang szélsőséges alkalmazásától a fokozott teatralitásig.” Káel Csaba, a Művészetek Palotájának vezérigazgatója kifejezetten örült a felkérésnek, hogy a Gördülő Opera első sorozatának produkcióját rendezheti. „Mindnyájunk érdeke, hogy minél több embert megnyerjünk az opera műfajának. Biztos vagyok abban, hogy Donizetti e vidám darabjával szélesíthetjük az operabarátok körét – ez a rendkívül egyszerű kezdeményezés pedig nagyszerűen segíti ezt a célt: oda is eljuttatja az előadásokat, ahol nincs operajátszás.”

A Gördülő Opera következő állomásai: Szolnok, Kaposvár, Székesfehérvár, Sopron.

Az Opera és a Müpa együttműködése folyamatos, a vidéki színházakkal való kooperációval azonban nemcsak az intézmények közötti szakmai kapcsolatot erősíti a dalszínház. A Gördülő Opera előadásai által ahhoz a közönségréteghez kívánnak elérni, amely nyitott ugyan a műfajra, de idő-, vagy anyagi korlátok miatt nehézségekbe ütközik számára egy fővárosi operalátogatás. Az egyes térségek fiataljaihoz más módon: az OperaKaland program által viszik közel az opera és a balett műfajt. A diákok előzetes felkészítéséről is gondoskodik az Operaház: zenepedagógus szakemberek által összeállított, hangzóanyaggal ellátott óravázlatot tesznek elérhetővé a programban résztvevő  iskolák énektanárai számára.

Gördülő díszletterv SzendrényiÉva2A sorozat 2013 tavaszán indult, majd az Erkel Színház hivatalos megnyitása előtt az idei szezonban a második széria is lezajlott. A két sorozatban 54 000 diák látogatott el az Erkel Színházba. A Magyar Állami Operaház szándéka továbbra is az, hogy minden évben két hónapon át (döntően októberben és májusban) a felújított Erkel Színházba invitálja az összes első évfolyamos magyar középiskolást, hogy legalább egy fiatalkori élményt nyújtson az operaházi műfajokról – mindenkinek, anyagi körülménytől függetlenül. Október 8. és 18. között 118 település 298 intézményének 23 000 diákja látta Kodály Háry János című daljátékát, ebből 15 600 középiskolás vidékről érkezett a fővárosba.

A sorozat végeztével hirdette meg az Opera a Háry videópályázatot. A beérkezett pályaműveket öttagú grémium bírálta el, melynek az Operaház vezetőin kívül tagja volt Amin Zoltán, a Duna Televízió vezérigazgató-helyettese is. Az ünnepélyes díjátadóra január 22-én, a magyar kultúra napján, az Opera Székely Bertalan termében kerül sor. A díjakat Halász Péter mb. főzeneigazgató adja át, a résztvevők egyúttal meghívást kapnak az esti Spiritiszták előadásra is. Az első három helyezett díja egy három-, egy két-, és egy egynapos, kulturális programokkal színesített osztálykirándulás. A különdíjasok opera- illetve balettelőadásra szóló meghívást, operaházi barangolást különféle meglepetésekkel, operalátogatást balerinákkal, fotózást profi fotóssal, színházi kellékekkel és jelmezzel, illetve ajándékcsomagot kapnak. A pályázat minden résztvevője meghívást kap egy Erkel színházi előadásra, 2014 tavaszán. Az első helyezett videóklipet a Duna Televízió műsorára tűzi.

A tavaszi szezonban, 2014 május 12. és 22. között A színigazgató, valamint a Mario és a varázsló című művekkel várja a középiskolásokat az OperaKaland.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*