Indul a MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL

Szinte az összes, jelentősebb hazai fesztivál, számos klub és igazán fontos koncerthelyszín közösen mozgósítja a hazai művészvilágot. Arra buzdítják a zenészeket, popsztárokat, előadókat, hogy a következő hetekben-hónapokban aktívan vegyenek részt a “MARADJ OTTHON!” kampányban. Közösen indítják el a virtuális “MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL”-t, amely a Facebookon arra ösztönzi a közönséget, hogy vegyék komolyan az előírásokat és maradjanak otthon.  

maradjotthon

Fesztiválok közül mások mellett a Sziget, az EFOTT, a Campus, a Művészetek Völgye, a Paloznaki Jazz Piknik, a VeszpémFest, a VOLT, a STRAND, az Etyeki Piknik, a Balaton Sound, a SZIN, a Kolorádó, a Bánkitó, a MOL Nagyon Balaton, klubok és koncerthelyszínek közül a Budapest Park, a Barba Negra, a Papp László Budapest Aréna, az A38 hajó, az Akvárium Klub, a Dürer – összesen 50-nél is több szervezet indította el a “MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL”-t.

“A MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL egy virtuális esemény, amely kizárólag a Facebookon létezik, azonban túlzás nélkül mondhatom, hogy a teljes magyar fesztivál- és koncertszervező szakma támogatását bírja, velük közösen szervezzük. Kötelességünknek érezzük, hogy a klubok, fesztiválok milliós létszámú közönségét – fiatalokat és idősebbeket – ráébresszük arra, hogy ezekben a nehéz hetekben-hónapokban be kell tartaniuk a szabályokat és otthon kell maradniuk.
Ehhez a feladathoz azokat a zenészeket, sztárokat, előadóművészeket hívjuk segítségül, akiket százezrek-milliók követnek itthon. Azt kérjük tőlük, hogy rendszeresen készítsenek olyan filmeket, tartalmakat, amelyekben megmutatják, mivel töltik napjaikat odahaza. Deklarált célunk, hogy a leghitelesebb példaképek segítségével elérjük, hogy a közönségük valóban otthon maradjon. Csak ezzel segíthetünk abban, hogy a vírus ne terjedjen tovább” – mondta el Lobenwein Norbert az akció elindítója.

A szervezők száznál is több hazai zenekart, előadót kértek fel, hogy a közös cél érdekében a saját felületeiken rendszeresen nyilvánuljanak meg posztokkal, filmekkel, közönségtalálkozókkal, ezeket a MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL Facebook oldalán is követhetik a rajongók. Ugyanez az oldal figyelemmel kíséri és ajánlja azokat a házi koncerteket, amelyeket az előadók otthonról, stúdióból közvetítenek, ezzel elviselhetőbbé téve a bezártságot.

Rúzsa Magdi dalával indult a MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL

Szombaton délután Rúzsa Magdi, erre az alkalomra rögzített feldolgozásával, a „Most élsz!” című Máté Péter dallal indult el a MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL közösségi oldala.
„Ez a dal már 15 éve is sokat adott nekem. Most ennyi idő elteltével újra elénekeltem, ez alkalommal végig, és megint a pillanat erejét érzem benne. Ez a dal mindig fontos üzenet, de ebben a helyzetben még erősebb a mondandója”. – mondta el a művésznő. „Énekeljétek velünk! Osszátok, vigyétek, dédelgessétek. Csak légyszi maradjatok otthon, hogy mielőbb újra hangos legyen tőlünk az Aréna, a fesztiválok meg a Park!” – tette hozzá Rúzsa Magdi.

Ákos és Járai Márk az első fellépők között

Ákos, szombat esti első karanténkoncertjét követően vasárnap este 8-kor Járai Márk élő koncerttel jelentkezik az otthonából, amelyet a MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL oldalán követhetnek a rajongók.

Hétfőn Majka, minden nap más sztár a házigazda

Hétfő este 7-kor Majka élőben jelentkezik a saját otthonából a MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL és a saját közösségi oldalán. Az egyik legnépszerűbb hazai pop- és médiasztár beavatja a rajongóit, mivel tölti napjait, elmeséli, hogy szerinte miért elengedhetetlen, hogy vegyék komolyan a szabályokat és maradjanak otthon!
Majka hétfői bejelentkezésével egy kihívássorozat indul útjára. A házigazda a film végén kihívja egy ugyancsak népszerű barátját, aki másnap este 7-kor szintén a saját otthonából jelentkezik majd élőben.

A legnagyobb sztárok csatlakoztak a MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL-hoz

A MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL főszereplői, headlinerei és fellépői ugyanazok, akik az igazi fesztiválok főhősei. „Egy olyan időszak elé néz nem csak a zeneipar, de az egész ország, amire nem voltunk felkészülve. Ezért is különösen fontos az összetartás, az egymásra odafigyelés és az egymásért kiállás. Nehéz időszak vár ránk, amiben minden bizonytalan, de minden helyrehozható, akkor ha a közös gondolkodás megfelelően tart össze minket. Ezért is fontos ez a kezdeményezés” – mondta el Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere.

A MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL elérhető:
https://www.facebook.com/maradjotthonfesztival/
Facebook event: https://www.facebook.com/events/209226760406914/

A „MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL” egy nonprofit kezdeményezés, munkatársai társadalmi munkában vesznek részt benne. Támogatást, szponzorációt senkitől nem fogad el. Az induló oldal a fenti célokon túl semmilyen más célt nem szolgál, más tartalomnak se most, se a jövőben nem ad otthont. A felmerülő költségek finanszírozását a VOLT Produkció önerőből vállalja.

A MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL alapítói:

A38 Hajó, Akvárium Klub, B.my.Lake, Balaton Sound, Bánkitó Fesztivál, Barba Negra, BME Egyetemi Napok, Budapest Park, Búgócsiga, Campus, Dürer Kert, East Fest, EFOTT, Egerszeg Fesztivál, Erőd Klub, Etyeki Piknik, Expresszó, FEZEN, FEZEN Klub, Fishing On Orfű, Grand Café Szeged, HALL, Hangár Music Garden, Helynekem, Keresztury Dezső VMK, Kobuci Kert, Kölcsey Központ Pécs, Lovarda Debrecen, Madách Imre Művelődési Központ, Magneoton, Millenáris Park, MOL Nagyon Balaton, Művészetek Völgye, Paloznaki Jazz Piknik, Papp László Aréna, Pécsi Est Café, Petőfi Kultúrtanszék, Petőfi Rádió, RepTár, Rómer Ház, Shop Stop, STRAND Fesztivál, Sziget Fesztivál, SZIN, Szombathely Városháza, Telekom VOLT Fesztivál, Tiszavirág Fesztivál Szolnok, Trafo Club Gödöllő, VeszprémFest, Veszprémi Utcazene Fesztivál, VIBE Fesztivál, Víztorony, Zsolnay Kulturális Negyed