Indiai felnőttmesék zenével – mozgásszínházi bemutatóra készül az FAQ

Felnőttmesékből álló új színházi bemutatóra készül október 1-jén az FAQ Társulat a MU Színházban, Mesefolyamok óceánja címmel. Az előadás rendezője Varga Krisztina, aki 2014-ban végzett az SZFE fizikai színházi rendező szakán. A társulat az évad első bemutatójához vendégeket is hívott, Kőszegi Máriát és György Zoltán Dávidot, és idén új taggal is bővült az FAQ csapata, Georgita Máté Dezsővel, aki ebben az előadásban mutatkozik be. A Mesefolyamok ritmussal, fénnyel és testtel fogalmazva áradnak a színpadra, és természetesen az FAQ-tól megszokott élő zene is elmaradhatatlan.

mesefolyamok_01

Az előadás a világszerte ismert indiai mesegyűjteményből, a Katha sarit-sagara című kötetből válogatott felnőttmesék történetei alapján folyik. A mű egyedülállóan gazdag meseirodalma ősrégi időkre nyúlik vissza, és a leggyakorlatiasabb életbölcsességekre tanít. Az előadás a Hulladémon huszonöt meséje kerettörténetébe foglalja a válogatott jeleneteket.

Mit jelent a számunkra ma Magyarországon India? Mit kezdünk ezekkel az ősi szanszkrit történetekkel, hogyan tudunk hozzájuk kapcsolódni fiatal alkotókként, és alkotó fiatalokként? A mese emlék. A mesélés örök. A mesefolyamba merülünk, hogy zubogjon tovább. Mesélünk. Kézzel-lábbal. Szavakkal, képekkel, ősi emlékekkel. Ritmussal, fénnyel, és testtel. A mesefolyamok óceánja, fizikai tanmese és színházi elbeszélés egyben, a társulat megszokott gondolkodó, nyílt stílusában.

mesefolyamok_02

———————————————————————————-

FAQ Társulat

Mesefolyamok óceánja Játsszák:

Árvai Péter

György Zoltán

Georgita Máté Dezső

Kőszegi Mária

Tóvaj Ágnes

Orbán Borbála

Zene: Georgita Máté Dezső Díszlet: Molnár Anna, Tárnoki Tamás Vetítés: Kertész Éva Asszisztens: Bocskai Virág Dramaturg: Bodor Panna

Konzulens: Karsai György Produkciós vezető: Gáspár Anna Rendező: Varga Krisztina