Így álltam fel a gödörből

A GLAMOUR Women of the Year 2018 jelöltjei csupa erős és talpraesett nők, akik sokunk számára példaképek, ezért gyakran hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy bizony ők is kemény munkával és rengeteg nehézség árán jutottak el oda, ahol most tartanak.  Majoros Zitának néhány éve tönkre ment a nehezen felépített vállalkozása, Dukai Regina webshopja előfordul, hogy nem úgy teljesít, ahogy azt elvárná. Szalai Dóri hónapokon át dolgozott két műszakban, nappal az irodában, éjjel a sütő mellett. Történetükkel és tanácsaikkal igyekeznek minket is arra inspirálni, hogy valósítsuk meg az álmainkat és önmagunkat.

 

Egy sikeres divattervező és két sikeres vállalkozó. Majoros Zita, Dukai Regina és Szalai Dóri. Három nő, akikben az a közös, hogy a végsőkig képesek harcolni és soha nem adják fel. Számos nehézséggel néztek már szembe életük és karrierjük során, most mégis azért ünnepeljük őket, mert sikeresek és elismertek abban, amit csinálnak.

 

A lány, aki új életet kezdett egy idegen országban

Majoros Zita 1999-ben költözött Magyarországra, 21 éves korában. A NATO bombázása miatt el kellett hagynia Szerbiát és újrakezdenie Budapesten, egy olyan országban, ahol annak ellenére, hogy félig magyar, nem beszélte a nyelvet. Két gyermeke születése után pedig a nehezen felépített tervezőgrafikai vállalkozása is befuccsolt. Minél több időt töltött otthon a gyerekeivel, annál több ügyfél pártolt el tőle. Ezt Zita azonban nem mélypontnak élte meg, hanem egy megváltozott helyzetnek, amit meg kellett oldania. Ekkortájt kezdett el saját termékeket tervezni és ez inspirálta a PRINTA megszületését is. „A változás nem történt egyik napról a másikra. Hosszú folyamat volt, de már a PRINTA-hoz vezető út maga volt a megvalósult álom. Az tartotta bennem a lelket, hogy tudtam, minden helyzetre van megoldás és az, hogy a férjem, aki egyben a legjobb barátom és leglelkesebb rajongóm, mindenben mellettem állt” – mesélte Zita.

Zita az tanácsolja azoknak, akik nehézségekkel küzdenek, hogy próbáljanak rugalmasak lenni, felismerni és elengedni azokat a dolgokat, amelyek már nem működnek és fontos, hogy képesnek kell lenni a megújulásra.

 

Akire a kudarc inspirálóan hat

Dukai Regina, a gyönyörű modell, énekesnő és sikeres vállalkozó életét és karrierjét már hosszú ideje nyomon követhetjük. A stílusos instaposztok, álomszerű utazások és Regi személyisége könnyen elfeledteti azt, hogy bizony neki is vannak rossz napjai, ő is egy keményen dolgozó nő, aki hajnalban kel és késő este fekszik.

Maximalista és nagyon nehezen ad fel bármit. Ha nem jön össze egy munka, akkor sem csügged, hanem azt mondja magának, hogy ez azért történt mert valami sokkal jobb vár rá. Előfordul, hogy nem úgy teljesít a webshopja egy-egy hónapban, mint ahogy elvárná. Ilyenkor csalódott lesz, de pont ez az, ami erőt ad, hogy tovább folytassa. „Hiszek abban, amit csinálok, és hiszem, hogy nem véletlenül sodor nehézségeket elém az élet. Túl könnyű lenne, ha minden egyszerűen menne, nem igaz?” – tette fel a kérdést Regina.

Regi szerint nem az a lényeg, hogy minden szituációban erősek legyünk, hanem az, hogy pár nap szomorkodás után felálljunk, rázzuk meg magunkat és kezdjük újra. Figyeljünk hasonló területeken mozgó sikeres embereket, olvassunk munkával, karrierrel kapcsolatos motivációs könyveket. Legyünk nyitottak, merjünk mások előtt beszélni az álmainkról, mert sosem tudhatjuk, ki hall minket és ki tud akár egy lépéssel is közelebb vinni hozzájuk.

 

Aki feladta a biztos állását és belevágott a bizonytalanba

Szalai Dóri és a Chez Dodo neve mára összefonódott a budapesti macaron fogalmával. Azt azonban kevesen tudják, hogy az ékszerre emlékeztető kis finomságok mögött mennyi áldozat és kemény döntés van.

Dóri néhány éve kezdett el kísérletezni a macaronokkal. akkoriban még főállásban dolgozott. Eleinte csak éjszakai hobbinak indult a sütés, majd gyorsan éjszakai munkává vált és érkeztek a megrendelések. Nem egyszer az egész napos irodai munka után este 9-kor még nekiállt sütni és hajnal 4-ig dolgozott. Eleinte a különleges sütemények nem sikerültek tökéletesen, eközben egy magánéleti mélyrepülés is átélt, de ez sem állította meg. Nehéz volt meghoznia a döntést, hogy hagyja ott a biztos munkáját és bevételét, mondjon le az előléptetéséről és váltson a bizonytalanra, azonban tudta, hogy ebben lel valódi örömöt, a sütés az, amiben kiteljesedik.

„Azt gondolom az embereknek arra kell fókuszálnia, hogy mi az, ami valóban boldoggá teszi őket, mi az, amiben örömüket lelik és nem arra, hogy mi az, ami a legjobban fizet. Pici, apró lépésekkel kell kezdeni és így kell haladni az egész úton. Nem szabad kételkedni és kérdéseket feltenni, hanem ki kell tartani. Volt olyan éjszakám, amikor a spatulát is belevágtam volna inkább a fiókba és a sütögetés helyett kialudtam volna magam. De kitartónak kell lenni, különben nem tudunk előre lépni és fejlődni. Meg kell ismerni a saját határainkat” – tanácsolta Dóri.

A GLAMOUR Women of the Year 2009-ben azzal a céllal jött létre, hogy felhívja a figyelmet hazánk női véleményvezéreire, és évről évre díjazza őket. Az olvasók idén is hat kategóriában szavazhatnak azokra a jelöltekre, akik inspiráló személyiségük és elért eredményeik miatt kiérdemelhetik a díjat.

A szavazók 2018. február 19-én éjfélig az alábbi linken adhatják le voksaikat:

http://woty.glamouronline.hu/