Ígérem a nézők is jól fognak szórakozni!

Az évet idén is autóversennyel zárja a Tim Gábor – Timár Tamás ralipáros.

  1. Szilveszter Rallye Tim Gábor – Timár Tamás Peugeot 208 R2 2018.12.27-29

December 27-29-én kerül megrendezésre a 20. Szilveszter Rallye a Hungaroring területén, ahol ők tiszteletüket teszik most egy Peugeot 208 R2-vel.

Farkas Kálmán csapatvezetőt kérdem a verseny előtt.

A sikeres Mikulás rali után kis pihi és irány a Hungaroring. Korábban indultak már ott egy Nissan volánja mögött a fiaid, most egy oroszlánt kell majd megszelídíteni. Miért is a Peugeot és nem az Adamka? – Miért is Peugeot? Murván próbáltuk a gépet, és jónak bizonyult. Egyes szempontból stabilabb, és erősebb autó. Ezek mellett vannak hátrányai, ami, például az Iseum rally-n nem előny. Viszont csak két murvás verseny van, így aszfalton való viselkedése is érdekel. Ezért gondoltam, hogy pont a szilveszter rally az, amelyen ki lehet próbálni a 208-ast, hogyan is viselkedik. Arra számítottunk, hogy a tavalyi pályákkal hasonlítjuk össze, de ez megdőlt. Nem baj, a többiekkel fogjuk összehasonlítani. Nagy kockázatot nem fogunk vállalni, mert nincs értelme. Viselkedéskutatás lesz a hangsúly. Ám az idei A6-ban nyert autó elvileg a legjobb az első osztályba is, ezért gondolom, hogy némi dobogóféle sem áll távol tőlünk. Bár a 29 induló páros, azért nagyon népes tisztelettel kezelendő mezőny az biztos.

Több mint ötven kilométer vár rátok a két nap alatt, plusz lesz tesztnap is számotokra. Mi is a cél ezen a versenyen? – Tesztre is azért fizettünk be, mert ki kell tapasztalni a Peugeot viselkedését. A versenyen pedig, mi lesz a vége? Nem tudom! Jósolgatás nem illik, pláne saját magunkról, de megteszünk mindent, ami nem nagy kockázatot jelent. Van egy apró célunk, hogy ne aludjunk be az elején. Kb. a titkos recept ennyi.

Most merőben más pálya és más autó áll a rendelkezésedre a versenyzőidnek. Mit gondolsz az előző versenyből tudnak-e tapasztalatot áthozni a mostanira? – Hozzáállásunk a Mikulás Rallyéval egyezik. Nagyjából minden R2-es autó elvileg hasonló. De csak nagyjából. Ha ültél az egyikbe, már hozzá is lehet szokni hamar a többihez. Úgy lehet menni, mintha, már ültél volna benne. Megyünk minden jelentősebb kilométert felmutató versenyen, hogy a rutin nőjön. Gyűjteni kell a tapasztalatokat. Hasznos, minden verseny kilométer. Több autóval, több kilométert a végcél!

Végül is, ez egy év végi örömautózás, ami persze ismét éles tréningnek szánjuk, bekalibrálva magunkat a többiekhez képest!

Rövidesen kiderül. Gyertek el, és ígérem a nézők is jól fognak szórakozni!

Partnereink segítségét köszönjük!

Üdv! Farkas Kálmán csap.vez.

– Hajósi Miklós –