Igazi mérnöki bravúr, így kell felállítani egy tengerjárót!

Elégedettségüknek adtak hangot a műveletet irányító illetékesek kedden az Olaszországban hajnali négy órára egyenesbe állított Costa Concordia tengerjáró hajón tizenkilenc órán át végzett munka eredményességével kapcsolatban.

    Az olasz polgári védelem vezetője és a műszaki stáb a keddi sajtótájékoztatón a következő napok teendőiről és a költségekről is nyilatkozott.     Franco Gabrielli, a polgári védelem vezetője köszönetet mondott a tavaly januárban szerencsétlenül járt Costa Concordia elmozdításán több mint egy éve dolgozó félezer embernek és Giglio sziget lakosainak.     “Nagyon elégedettek vagyunk. A hajó felállítása az előzetes számítások szerint történt. Bennünket is meglepett, hogy a Costa Concordia végül oda egyenesedett fel, ahova kellett” – hangoztatta Gabrielli.     Hozzátette: “Nem volt gyerekjáték, és még nincsen vége”.     A következő napokban megkezdődik azoknak a károknak a felmérése, amelyek az óceánjáró húsz hónapon át tengerben fekvő oldalán keletkeztek.     A zátonyra futás után a Costa Concordia a jobb oldalára dőlt: először a tengerfenéken levő sziklák roncsolták szét, majd a hajótest súlya nyomta össze. Egyenesbe állítás közben a “harmonikaszerűen összegyűrődött hajóváz fokozatosan kiengedett” – magyarázták a műszaki szakemberek.     Megjegyezték, hogy rosszabb állapotot vártak, és a következő időszakban a hajónak erre az oldalára is vízzel teli tartályokat rögzítenek.     Jelenleg az óceánjáró az alatta harmincméteres mélységben kiépített talapzaton áll, ezért a hajó két harmada még a vízszint alatt van.     A hajó stabilizációja után azonnal megkezdődik a balesetben (a 30 megtalált halálos áldozat, köztük egy magyar mellett) eltűnt két áldozat tetemének megkeresése.     Amint az ügyészség felhatalmazást ad, a hajókabinokban levő széfekből is kiveszik a Costa Concordia közel 1500 utasának vagyontárgyait.     “A Costa Crociere hajótársaság komoly partnernek bizonyult” – tette hozzá a polgári védelem vezetője, hangsúlyozva, hogy az óceánjáró egyenesbe állítása a magán- és közszféra együttműködésének köszönhető.     Gabrielli kijelentette, hogy a Costa Concordia elmozdítása “Olaszország büszkesége”.     A keddi olasz sajtó is arról írt, hogy a sikeres művelettel Itália “enyhítette az emberi gondatlanságból történt hajószerencsétlenség szégyenét”.     “A tragédiát nem felejtjük, de a Costa Crociere a roncs eltávolítására minden anyagi és emberi forrást megmozgatott” – hangoztatta Pier Luigi Foschi, aki a baleset idején a Costa Crociere hajótársaság elnöke volt. Michael Thamm, az amerikai anyavállalat, a Carnival elnöke elmondta, hogy az eddigi költség meghaladja a 600 millió eurót. “A kiadásoknál is fontosabb, hogy Giglio szigetének tengere visszanyerje eredeti állapotát!” – hangoztatta Thamm, megjegyezve, hogy a Carnival világméretű cég.     A környezetvédelmi felelősök elmondták, hogy a tengerbe nem ömlött szennyezőanyag, de folyamatosan vizsgálják a tengervíz minőségét.     A tervek szerint a Costa Concordia egész télen Giglio partjainál marad, és legkésőbb jövő nyár elején vontatják el a hírek szerint a toszkán Piombino kikötőjébe, ahol darabokra szedik.     A közeli hajók dudálása és taps köszöntötte Giglio szigetén a Costa Concordia egyenesbe állítását, amelyet műszaki szakemberek, a sziget lakosai és újságírók is a helyszínen követtek figyelemmel.     Jelenleg mindazonáltal a Costa Concordia szellemhajó benyomását kelti, a tengerben fekvő oldala sötét elszíneződése miatt.     

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*