Idén is lesz ’Játék határokkal!’ sátor a Campus Fesztiválon

image006SZÍNES ÉS TARTALMAS PROGRAMOKKAL HÍVJA FÖL A FIGYELMET A SZERENCSEJÁTÉKFÜGGŐSÉG VESZÉLYEIRE AZ ÖKUMENIKUS SEGÉLYSZERVEZET ÉS A SZERENCSEJÁTÉK ZRT.

Idén is érdekes és tartalmas programokkal várják sátrukban a debreceni Campus Fesztivál résztvevőit az Ökumenikus Segélyszervezet és a Szerencsejáték Zrt. ’Játék határokkal!’ című, szerencsejáték-függőség megelőző illetve kezelő projektjének munkatársai. A modellprojektként futó három éves komplex program célcsoportja a debreceni játékfüggők, ezért a szervezők fontosnak tartották, hogy a tanév közbeni alkalmak mellett, idén is külön fesztiválsátorral jelenjenek meg a korosztály által nagyszámban látogatott rendezvényen is.

Ez alkalommal is a játékos, de tartalmas formában történő figyelemfelhíváson lesz a hangsúly

A szervezők azt remélik, hogy programjaikkal sikerül felkelteni még több fiatal illetve a családok figyelmét a játékszenvedély és a függőség elkerülésének módjára, fontosságára, miközben tartalmas időtöltést nyújtanak nekik. A Játék határokkal fesztiválsátor egy olyan közösségi hely a fesztiválon, ahol meghatározó elem a játék és az együttlét. Egymást érik a színes, szemléletformáló programok, melyekkel a közös játék örömének felfedezésén és a közösségi programokon keresztül szeretnék a szervezők megmutatni, hogy a határok betartásával, hogyan lehet elkerülni a szerencsejáték-szenvedélyt és a függőséget.

A ’Játék határokkal!’ fesztiválsátor interaktív közösségi játékokkal, vetélkedőkkel, improvizációs színházi előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket. Az érdeklődők a szerencsejáték-függőség témájában folytatott beszélgetéseken, érdekes előadásokon vehetnek részt. A sátor előtti téren zajló játékokban pedig nyeremények várják résztvevőket, továbbá lesz pár- és önismereti vetélkedő is. A játékszenvedélyről, a szerencsejáték-függőségről és a megelőzés fontosságáról a debreceni egyetem előadói és szakmai szervezetek képviselői beszélgetnek a fesztiválsátorban szervezett programok sorában. A rendezvény ideje alatt minden nap 13 órától 19 óráig nyitva tartó fesztiválsátorban folyamatos információs pultot működtetnek a szervezők az érdeklődők számára. Az Ökumenikus Segélyszervezet és a Szerencsejáték Zrt. Campus Fesztiválon szervezett programjai minél többek figyelmét szeretnék felhívni arra, hogy: a játék maradjon játék!

Nagy sikere volt a tavalyi programoknak is

Nagy sikere volt tavaly az Ökumenikus Segélyszervezet és a Szerencsejáték Zrt. tavaly felállított fesztiválsátrában futó programoknak. Napi 5 órában követték egymást a könnyedebb és a kevésbé könnyed játékok, beszélgetések, előadások, koncertek, melyekre a három nap alatt közel 300 fő látogatott el. A programok lebonyolításában a Segélyszervezet debreceni és budapesti munkatársai, a Szerencsejáték Zrt. munkatársai és 16 fő önkéntes vettek részt.

Okumenikus_Segelyszervezet_Campus_2014