Idén is családi fesztivállal kezdi az új évadot a Kolibri Színház

Immár 28. alkalommal rendezik meg az egész napos, ingyenes Kolibri Évadnyitó Fesztivált szombaton, amelyen a hazai produkciók mellett a szervezők idén három külföldi vendégelőadással is várják a kicsiket és nagyokat.

    A Kolibri Színházban és a Jókai téren reggeltől estig zajló rendezvényen a hagyománynak megfelelően idén is a báb- és utcai előadóművészek magyar és nemzetközi képviselői fogadják a közönséget – tájékoztatta a teátrum kedden az MTI-t.
A vendégfellépők között szerepel a veszprémi Kabóca Bábszínház és a győri Vaskakas Bábszínház, valamint Fabók Mancsi Bábszínháza és a szlovákiai Árgyélus Színház Écsi Gyöngyi mesemondóval. Sarkadi Bence nemzetközi hírű marionettművész Világjáró marionettek című, többszörös díjnyertes produkcióját hozza el a Jókai térre. Spanyolországból érkezik a Teatro Paraíso társulata Nomádok című előadásával, míg a görög Artika Theatre Company Csodák a kiskertben, az olasz La Baracca-Testoni Ragazzi színház pedig Egy felhő útja című produkcióját mutatja be a fesztivál közönségének.
Az esemény házigazdái Török Ági, az idei évad Kolibri Hölgye és Szívós Károly, a Kolibri Úr lesznek.
Az előadások között, a korábbi évekhez hasonlóan, a Kolibri Harsona Quartet játszik, a színház bejáratánál pedig a Vitéz László Automata fogadja a gyerekeket.
A közlemény szerint a fesztivált a színház megalakulása óta Vitéz László világhírű megelevenítője, Kemény Henrik köré szervezik, aki egyben a fesztivál és a társulat egyik alapítója. A Kemény Henrik által megteremtett vásári bábjátékos hagyomány ezúttal a Kolibri Színház művésze, Nizsai Dániel Pulcinella éneke című produkciójában és a kaposvári BábSzínTér Vitéz László meséjében elevenedik meg. Idén is átadják a Kemény Henrik alapította Michel Indali-díjat, amelyet minden évben a műfaj egy-egy kiemelkedő képviselője érdemel ki. A fesztiválzáró szakmai beszélgetést Szűcs Katalin Ágnes kritikus vezeti.
A teátrum tájékoztatása szerint a Kolibri Fesztivállal egy időben már megvásárolhatók az új évad előadásaira szóló jegyek és bérletek is.

Forrás:MTI