Ideiglenesen megtiltotta a bíróság a fővárosi hirdetőoszlopok elbontását

A Fővárosi Törvényszék keddi, nem jogerős végzésével, ideiglenes intézkedésként eltiltotta a Fővárosi Önkormányzatot a kihelyezett utcabútor bontásától – közölte a törvényszék az MTI-vel.

    A Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiumában zajló perben – amely a felperes Mahir Cityposter Kft. és az alperes főváros közötti területhasználati szerződés felmondása miatt zajlik – a bíróság korábban elutasított egy hasonló Mahir-kérelmet, a hétfői, bővebb indoklással ellátott kérelemnek azonban helyt adott.
    Hétfőn, a beadványok ismertetésekor elhangzott, hogy a főváros 2006-ban írt ki közterületi reklámhordozók telepítésére pályázatot, amelyet a Mahir Cityposter nyert meg. A szerződésben 621 plusz 51 hirdetőoszlop felállítása szerepelt, továbbá internetszolgáltató és a levegő minőségét jelző oszlopokat is fel kellett szerelnie a kft.-nek.
    A Fővárosi Önkormányzat tavaly ősszel rendkívüli felmondással vetett véget a szerződésnek. A felmondási okok között szerepelt, hogy a Mahir Cityposter nem a szerződésben meghatározott helyszíneken és számban helyezte el az oszlopokat, a légszennyezésmérők pedig nem a helyi levegő minőségét, hanem a szaktárca által mért adatokat közvetítették. További kifogás volt az, hogy az internetet szolgáltató oszlopok csak wifi-jeleket sugároznak – hangzott el.
    A törvényszék keddi közleményében az áll, hogy a bíróság a felperes ideiglenes intézkedés iránti kérelmét megalapozottnak találta. Ezért eltiltotta a Fővárosi Önkormányzatot a kihelyezett utcabútor bontásától, valamint kötelezte arra, hogy változatlanul és zavartalanul biztosítsa a felperes számára a szerződés szerinti használati jogosultságot.
    Mint írták, a bíróság akkor rendelheti el ideiglenes intézkedéssel az arra irányuló kérelem teljesítését, ha ez közvetlenül fenyegető kár elhárítása vagy a jogvitára okot adó állapot változatlan fenntartása, illetve a kérelmező különös méltánylást érdemlő jogvédelme érdekében szükséges, az intézkedéssel okozott hátrány pedig nem haladja meg az általa okozott előnyöket.
    A végzés nem jogerős, de fellebbezésre tekintet nélkül előzetesen végrehajtható. A jogvita érdemi elbírálására irányuló per folytatódik a törvényszéken – tették hozzá.

Forrás:MTI