IDE posztolt a facebookra

ide“Az Ifjú Demokraták hisznek abban, hogy minden ember – bőrszíntől, vallástól vagy épp szexuális irányultságtól függetlenül – egyenlő, és joga van a boldog élethez. Éppen ezért elutasítanak bármilyen homofób, gyűlöletkeltő, rassista megnyilvánulást. Az IDE természetesen ebben az évben is részt vesz a Budapest Pride-on, ahova meghívja Tarlós Istvánt, Kocsis Mátét és Dr. Sütő Lászlót, hogy velünk együtt vegyenek részt a rendezvényen. Reméljük, így ők is megtapasztalhatják végre, milyen egy valódi, európai, be-, és elfogadó közösség, amiért minden magyar politikusnak dolgoznia kellene.”