Huszonöt milliárd forintból új regionális tőkealapot hoz létre az EXIM és az OTP

Spread the love

Huszonöt milliárd forint induló tőkével jön létre a PortfoLion által kezelt legújabb magántőke alap, a Regionális Magántőke Alap II. Az előző, egyes alaphoz hasonlóan a tőkét 50-50 százalékban biztosítja az EXIM Bank és az OTP – közölte az alapkezelő az MTI-vel szerdán.

    Az új alapot a régió vállalkozásainak hosszú távú, globális növekedési pályára állítsa érdekében hozták létre. A befektetések értéke várhatóan 3 és 15 millió euró közé tehető majd. Az új alap elindítását követően a PortfoLion által kezelt tőke megközelíti a 100 milliárd forintot.
Az előző alap által kijelölt úton elindulva hazaiból regionális, regionálisból globális sikertörténeteket szeretnének építeni a második alap esetében – idézi a közlemény Nieder Jenőt, a PortfoLion vezérigazgató-helyettesét. A PortfoLion Regionális Magántőke Alap II. 100 százalékos kivásárlásokat, tőkeemeléssel egybekötött kivásárlásokat tervez megvalósítani.
Az erős régiós jelleget mutatja, hogy Magyarország mellett Csehország, Szlovákia, Románia, Bulgária, Szerbia, Szlovénia, Horvátország is célország az alap számára. A földrajzi fókusz kevésbé szigorú iparági érdeklődéssel is kiegészül: a befektető leginkább a digitális technológiák, szoftverfejlesztés, telekommunikáció és online szolgáltatások és automatizáció területéről érkező projektekre számítanak, de nincsenek kizárva egyéb területek sem.
Közölték: az OTP csoport tőkeerős banki hátteret és regionális kapcsolati hálót is biztosít az alap számára. Az alap indulásához jelenleg még az MNB jóváhagyása szükséges, ezt követően indulhatnak a befektetések.
Az EXIM, Magyarország exporthitel-ügynökségeként – hitelezési és biztosítói tevékenységén túl – 2014. óta tőkeági finanszírozással bővítette tevékenységét, ezzel is hozzájárulva és támogatva az exportra érett hazai cégek külföldi piacnyerését.

Forrás:MTI

 

Comments are closed.